Csomó városi legendát hallottam az évek alatt arról, hogy Amerikában ki lehet fogni autókat, motorokat, amiket át kell vinni a keleti partról a nyugatira, de azt gondoltam, hogy ez is tipikusan egy olyan dolog, ami mással történik meg.

Miközben túrtam Indiában az Alaszka fórumokat, kerestem a kontaktot, aki majd kihúz a szarból és segít motort szerezni Anchorage-ban, egyszer csak felkaptam a fejem az egyik kommentre!

Nem nekem szólt, de gondoltam, kis trollkodást megér! Valaki bevillantotta, hogy van egy lakóautója Alaszkában és ingyen használhatja bárki egy hónapig, csak vigye le neki Prudhoe Bayből Seattle-be. Írtam a srácnak, hogy engem érdekel a dolog, kicsit egyeztettünk, aztán pár mondatnyi csetelés és egy rövid telefonhívás után megegyeztünk. Enyém a kocsi!
Thor Majestic 24

Az egyetlen kompromisszum ebben az volt, hogy India után Japánba akartam menni, de ez pont egy olyan lehetőség, amit épeszű ember nem hagy ott az út szélén elrohadni. Ráadásul Alaszkában minden drágább, mint bárhol máshol az Államokban és a használtmotor választék is sokkal karcsúbb.
A mázlifaktoromat tovább fokozta, hogy India és Alaszka között beesett egy meló Európában, így sikerült a produkcióra ráverni a repjegyemet. Ez az egész túl szép volt, hogy igaz legyen, és addig nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, amíg Alex nem kezdte nekem elküldeni a kocsi papírjait.

#vanlife? No!

Először azt hittem, hogy valami fostalcska hippi mikrobuszt kell lehoznom, amiben lesz egy gázrezsó és egy matrac, de mint kiderült egy fullos, 24 láb hosszú Thor Majestic lakóautóról van szó, ami kurvára nem a #vanlife típusú lefingott házibarkács Volkswagen, hanem a bézs nadrágos, rózsaszín piképólós, amerikai apuka féle luxy mobil, és bevallom őszintén, kurvára örültem, hogy nem menő, de kényelmes és fasza lakóautóm lesz.

Este 11 múlt, lassan lefekszem.

Írtam is Marci haveromnak, aki Londonban él és Japánban akart becsatlakozni, hogy műsorváltozás lesz, érdekli-e? Természetesen azonnal igent mondott!

vissza a  vadonba

Reggel 9-re érkeztem Prudhoe Baybe, ami Alaszka legészakibb lakott települése. Itt igazából nincs is semmi. Ez egy hatalmas olajmező, amit a ráépült ipartelep szolgál ki. Már a repülőn úgy éreztem magam, mintha valami Spectrum TV-s realitybe csöppentem volna. A járaton szinte csak férfiak, és minden férfi igazi sertéstestű, amerikai, mukásosztály arc volt tetőtől-talpig Carhartban, sok buta tetkóval kivarrva, ocsmány napszemüvegben és okádék baseball sapkában, de hát tényleg ilyenek az olajmező rabszolgái.

ipartelep a sarkkörön túl

Érkezésem előtt egy nappal felvettem a kapcsolatot a céggel, akiknek az udvarán várt a kocsi. Egyrészt biztos akartam lenni benne, hogy tudnak rólam, másrészt volt egy sejtésem, hogy ez nem az a reptér lesz, ahol majd sorban állnak a taxik, és amikor csekkoltam Google-ön, hogy mégis mire számíthatok, hamar kiderült, hogy bárhol belefuthatok egy medvébe útközben, szóval nem volt opció, hogy lesétálom-e ezt a pár kilométert.

Szerencsére egy másik, nagyon kedves kövér csávó felvett a reptéren, majd begurultunk  az irodába, ahol a kezembe nyomták a slusszkulcsot. Mondták, hogy a kocsit átnézték, mehetek! Boldogan lerohantam, feltéptem az ajtót és a leglehangolóbb, leglerohadtabb szemétdomb fogadott belül, amit csak el lehet képzelni.

amerikai álom újratöltve

A kocsi a support autója volt egy biciklistának, aki Ushuaiaból tekert fel Prudhoe Baybe. Ez Dél-Amerika legdélebbi és Észak-Amerika legészakibb csücske közti út. Az utolsó 800 kilométeres szakasz Fairbanks és Dead Horse (Prudhoe Bay más néven) között a legendás Delton Highwayen vezet keresztül. A név ne tévesszen meg senkit, ez egy földút keresztül a vadonon az északi sarkkör felett. Az elképesztő tájon kívül nincs itt semmi. Kb. 500 kilométerre Dead Horsetól van egy benzinkút-kocsma komplexum Coldfootban.

Ez nem a Dalton Highway

Gondolom a tökük tele volt az út végére, és ezeket a lakóautókat egyébként sem terepre tervezték, így egy elképesztően koszos, berohadt ételmaradékoktól bűzlő és a rázkódástól félig szétesett belű lakóautó képviselte a megtestesült amerikai álmot. Ehhez kb. nulla fok volt, és hamar kiderült, hogy rossz a kocsi agrija, tehát nincs fűtés.

Ez a Delton Highway, az út mellet fut 2760km hosszan az Alaska Galine

Dead Horse-ban természetesen van autószerviz. 130 dolláros órabéren dolgoznak, így két órával és 420 dollárral később lett is a kocsiban működő agri. Feltöltöttem a tankot 5,7 dollár/gallon áron majdnem 300 dollárért, kisöpörtem a szart és délután kettőkor végre ráléptem a gázra!

Benyomtam egy JJ. Cale albumot, téptem keresztül a vadonon, és teljesen extatikus állapotba kerültem. Annyira kurva jó volt az egész! Nyomtam a gázt, néztem a tájat, hallgattam a zenét, üvöltöztem a kocsiban a semmi közepén, és néztem az út szélén fetrengő rénszarvasokat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Sajnos a zenéből nem sok mindent lehetett hallani, mert az egész hátsó rész egy csörgődobra emlékeztetett. Minden zörgött és hullott darabokra. Az út 2 napig tartott Fairbanksig, és egész úton a kocsit próbáltam meg összerakni. Legjobban a konyha volt szétesve, ahol félig elszabadult a gáztűzhely, ami minden egyes bukkanón visszacsapódott a konyhapultba, nem kegyelmezve az asztalos munkának és a gázcsöveknek.
Egy gázszerelő, aki bízik egy szebb jövőben

Amikor valami csavart találtam, megpróbáltam kitalálni, ez éppen honnan eshetett ki? Így szép lassan minden a helyére került. Egyszerre voltam sofőr, takarító, asztalos és gázszerelő. Ezzel csak az a baj, hogy egyikhez sem értek igazán, de a szükség nagy úr, és különben sem bántam, hogy elkezdtem kicsit érteni a gázszereléshez, hiszen tudjuk, hogy kis szerencsével a gázszerelő skill nagyon messzire tud repíteni majd, ha hazaértem.

Fairbanksba is elütöttem két napot, ami nagyrészt abból állt, hogy a Walmart parkolójában laktam, és a kocsit szereltem + megnéztem a helyi látványosságokat, ami nagyjából kimerül egy autómúzeumban.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nem sokat vártam ettől a múzeumtól, de kb 100 db, tökéletesre restaurált autóból áll a gyűjteményük, ami lefedi a XX. század első 30 évében, Amerikában megtalálható összes autótípust. Tényleg nagyon profin összerakott tárlat volt! Ezen felül van a város szélén egy alagút, amit tudományos céllal fúrtak a permafroszt alá. Gondoltam megnézem, és persze hatalmas mázlim volt, mert a komplexum igazából nem nyitott a közönségnek, de pont egy iskolabusszal érkeztem egy időben, akik már jó előre leszervezték a kirándulást, így csak csatlakoznom kellett egy csapat 8 éveshez, és máris a több millió éves alaszkai jégtakaró alatt sétálgattam.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Másnap felvettem Marcit. Kicsit randalíroztunk a városban, elugrottunk egy fegyverboltba megkérdezni, hogy hol van a fű bolt? Nyilván a fegyverboltosnak fingja sem volt, de laza arc volt, éppen lőszereket gyártott amíg dumáltunk. A körúti butik méretű fegyverboltban kb. akkora arzenál volt felvonultatva, amivel rendes országokban simán le lehet bonyolítani egy forradalmat, de itt rend van, maximum a suliban lövöldöznek, ha ki kell engedni a felesleges gőzt.

• 
• 

Ha érdekel a napi friss, kövess: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/