OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Virago visszavág

Virago visszavág

Choppernek látszó tárgy egy nyugdíjas vidéki állatorvostól

2018. augusztus 27.

Vancouver Island Marci mániája volt. Ő mindenképpen szörfözni akart, én nem tudok, és éppen ezért nem érdekelt, de meg kellett hajolnom előtte. Első utunk Tofinóba vezetett, ami egy igazi helyi szörfváros. Igazán viccesen néz ki a minden sztereotípiának tökéletesen megfelelő, mindent beborító szörflaza életmód. Különös tekintettel arra, hogy itt a tengerpartot nem pálmafák, hanem mamutfenyők szegélyezik.

img_7118.jpg

Ettől egészen szürreálissá változik a táj, és kihívásnak is erős tud lenni, mert vannak olyan partszakaszok, ahol a medvékkel teli erdőn kell keresztülvágni egy jobb szörfspotért.

 

Tofino annyira nem volt izgi, és vadkempingezni is csak a szeméttároló melletti erdőben lehetett, ezért három nappal később leléptünk Victoriába.

instant haverok

Késő délután érkeztünk meg. Nagyon hamar sikerült találni egy rendes, csövezésre alkalmas parkolót egy parkban, nem messze a belvárostól. Kiültünk egy szikla szélére, néztük az előttünk elfekvő várost, majd húsz perccel később pár helyi arccal indultunk tovább, akik mindenképpen meg akarták nekünk mutatni, hogy mennyire menő hely Victoria.

img_6946.jpg

Victoria tényleg menő hely, de új barátaink sajnos annyira unalmasak voltak, hogy egy adott ponton csendben lekoptunk mellőlük, és saját erőből folytattuk az éjszaka feltérképezését.

 

Másnap még lődörögtünk a városban, ahol igazából jó lett volna maradni még egy napot, de én kezdtem nagyon hisztis lenni, mert rájöttem, hogy öt napom lesz Seattle-ben venni, felszerelni és lepapírozni egy motort, mert viszonylag gyorsan át kell érnem a keleti partra. Nem volt más választás, felszálltunk a délutáni kompra és elindultunk a végállomás felé.

Welcome to Zombieland!

Szombaton éjfél körül érkeztünk meg Seattle-be. Ez elég nagy mázli volt, mert éjszaka és másnap egész nap tudtunk a városban parkolni. A helyi homeless populáció éjszakára átveszi a hatalmat az utcákon, és elég félelmetes képet mutat, ahogy a nagyon-nagyon keményen bedrogozott arcok zombiként vonszolják magukat keresztül a városon, önmagukból kikelve ordibálva, teljesen koordinálatlanul mozogva. Sok mindent láttam már, elég jól tudok kezelni mindenféle szituációkat, de mind a ketten erősen kerültük a szemkontaktust a helyiekkel, mert látszott, hogy itt a meth és a különböző herbálok teszik ki a napi betevő jelentősebb részét, a Walking Dead pedig csak a tévében jó szórakozás.

img_7173.jpg

Még Vancouver Islanden elkezdtem Craiglisten és Facebook marketplace-en motorokat nézni, és vasárnapra viszonylag könnyű volt két közel található motorral összehozni a randit.

Az első áldozat egy Kawasaki GTR 1000 volt. Ez szembe megy mindennel, amit én ideális motornak gondolok egy ilyen útra, de az USA-ban utazgatásra egyébként tökéletesen megfelel egy nagy, nehéz, idomos túrasport motor, főleg, ha az 1400 dolláros árból még alkudni is lehet. Kora délután leautóztam Olymipiába, hogy megnézzem a gépet. A tulaj baromi rendes volt, de full idióta lehetett. Mindenképp rám akart tukmálni egy sört, mielőtt elviszem egy tesztkörre az ezres motorját.

gtr1000.jpgelfelejtetem lefotózni, de majdnem pont így nézett ki, egy majdnem pont ilyen udvaron

A motor  érzetre eléggé egyben volt, de a csávó nem tudott róla semmit. Azt hajtogatta, hogy fél éve vette és nem használja, ezért akarja eladni. Nem tudta mikor volt benne olajcsere, és össze-vissza beszélt, amiből kiderült, hogy fogalma sincs semmiről. Hajlandó lett volna 1250$-ért nekem adni a szörnyet. Ez egész jónak tűnt, de nagyon nem volt szimpatikus, hogy a több mint 28 literes tank miatt az egész motor úgy viselkedett, mintha folyton fel akarna borulni. Egyszerűen nem állt kézre nekem az egész, ilyen szar súlyponttal motort én még nem vezettem.

negyvenes férfi chopperen

A második kiszemelt egy 1994-es Yamaha Virago 535 volt. A fotók alapján tökéletes esztétikai állapotban (kit érdekel!) az órában mindössze 11000 mérfölddel. Akárhogy is nézzük, ez tulajdonképpen egy új motor. A Viragot komoly ember nem hívja choppernek, mert egy kis vakarcs, de tetszett, hogy kicsi és könnyű. Az egész inkább tűnt egy jól sikerült viccnek, mint motornak. Én magamban gyerekmotornak hívtam, mert térdig ért az ülése, és a króm is műanyagból van rajta, de ennek ellenére egy V2-es blokk duruzsol benne kardánhajtással, tehát komoly játék még akkor is, ha érzésre komolytalan.

img_7031.jpgŐ már igazi, még ha nem is ő lett a nagy ő

Megérkeztem a helyszínre, és minden várakozásomat felülmúlta, amit találtam. A tulaj egy nyolcvan éves építész, aki angol oldtimer versenyautókat épít. Már csak a garázsért is érdemes volt eljönni. Mindenhol félkész oldtimer MG-k parkoltak és pár régi versenygokart. Ő aktívan autó- és gokartversenyzett, és mint megtudtam, Amerikában a gokart motorokat láncfűrész motorokból reszelték.  A motor tökéletes állapotban volt, de kipróbálni nem tudtam, mert az öreg kötötte az ebet a karóhoz, hogy kipróbálni csak “cash in hand”, de biztos voltam benne, hogy jó vétel lesz. Azt mondta, hogy évek óta nem használja, már nyolcvan éves, nem szeret motorozni, mert kicsit lassúnak érzi magát.

 

Másnap korán reggel leszállítottuk a lakókocsit Everettbe, és  Alex, a lakókocsi tulaja azzal a lendülettel vissza is vitt Seattle-be. Addigra szereztem KP-t, és alig vártam, hogy kipróbáljam a motort.

Minden tökéletesnek tűnt, lealkudtam a gépet 1500 dollárra, és nagyon meg voltam elégedve magammal. Megint minden a terv szerint halad. 17-e van, seggem alatt az új motor, nincs más dolgom, mint 20-án elindulni a keleti partra. Pont így kell motort venni. Ilyen Seattle-ben az öreg német állatorvos, akitől az átlag magyar az autóját veszi. Kezetráztunk Jeff-fel, ráültem a motorra és nem indult. Gondoltam megadta magát az akksi. Sebaj, ennyi belefér, a srácok betoltak, és elindultam a belvárosba.

a virago átok

Minden rendben lesz, kicsit jövök-megyek, addig feltölt az akksi. Tomi tervez, Virago végez. A motor teljesen megadta magát. Délután hívtam Alexet, hogy itt állok a belvárosban, a motort betolni sem tudom, tud-e segíteni? Mondta, hogy ma nem, csak holnap. Másnap reggel beröffentettük az öreg Ford F-150-ét, amihez szerencsére volt egy vonóhorogra csatolható motoros trailere, és bementünk a városba összeszedni a motort. Útközben a gumiról levállt a futófelület, kicsit majdnem meghaltunk, de végül azért természetesen életben maradtunk. A gumi fémszálain legurultunk a gumishoz, probléma megoldva.

img20180717072755.jpgElső, de messze nem az utolsó közös trailerezésünk

Helyben átirattuk a motort, ami nagyjából 12 percig tartott, és 125 dollárba került. Ezért kaptam egy új rendszámot egy évig érvényes forgalmival, és mivel nem rendelkezem helyi lakcímmel, Amerikában hivatalosan is homeless lettem. Halleluja!


Itt már sejtenem kellett volna, hogy egy átkozott projektbe vágtam a fejszém, de még mindig töretlen optimizmussal néztem a jövőbe. Felpakoltuk a motort a kocsira, beugrottunk egy motorosbolta, vettem új szűrőket, akksit, olajat, két gyertyát, és az indulást tervezgettem. Jeff közben rám írt, hogy nagyon rosszul érzi magát, hogy esetleg valami szart sózott rám, és 500 dollárig minden motorral kapcsolatos felmerülő költségemet fedezi. Helló USA, szeretlek!

 

Délután kicseréltem az olajakat és a szűrőket, beraktam az új akksit, és toltam egy próbakört. Minden jó volt, de a karburátor tisztításra szorult. Ez sem akkora probléma. Alexnek volt a garázsában mindenféle szerszáma és kompresszora, úgyhogy másnap szétszedtük-összeraktuk, sokkal jobb lett. Hirtelen gázadásra kicsit fulladt, de én már leszartam, vettem bele karbitisztító folyadékot, majd az dolgozik rajta, nekem már nem volt kedvem.

img20180718200530-01-01.jpeg

Másnap megnéztük a Boeing gyárat, ami a világ legnagyobb épülete térfogatra. Csak úgy zúgtak a fejünk felett a számok. 70 000 alkalmazott, 399 480 négyzetméter…

Ez mind tök izgalmas volt, de én csak arra gondoltam, hogy ki kell találnom hogyan fogom átcsomagolni magam, mert az oldaltáskákat nem tudom magammal vinni. Éljen a minimalizmus! Kitaláltam, hogy hogyan tudok egy nagy táskával élni, nincs más hátra, mint előre!

3. nap, 2. trailer

Másnap kicseréltettem a fékfolyadékot, így fék is lett a motoron. Kicsit körbejártam a környéket, ismerkedni akartam a tájjal és a motorral. Süt a nap, Amerikában chopperezgetek, mi kell még?! Félreálltam egy garázsvásárnál, hátha még is kell valami, de amikor visszamentem a motorhoz, az nem indult. Az akksi megint meghalt. Ránéztem a garázsvásáros arc öreg Ford truckjára, és megbeszéltem vele, hogy akkor nem veszek itt semmit, de mi lenne, ha feltennénk rá a motort és hazavinne Everettbe?

viragoford.jpgtöbbet jártam hat keréken, mint valaha

Látta, hogy bajban vagyok, azt mondta 10 dollár a benzinköltség, annyiért hazavisz. A dög megint négykeréken érkezett.

Virago Viktor egy geci

Világossá vált, hogy nem az akksival lesz baj, hanem töltés problémák vannak. Pár Youtube videó után meg is lett a probléma, szar a gyújtástekercs. Én szervizbe akartam vinni a motort, de a környék összes szervize fullon volt, vagy egyszerűen nem vállaltak 15 évesnél idősebb motort. Nem baj, berendeltem az Ebay-ről az alkatrészt, és vártam. Szerelni fogok, de ezt még meg kell tudnom ugrani.

Ezen a ponton minden terv borult, de belekezdtem Seattle feltérképezésébe. Első utam a MoPOP múzeumba vezetett. Ez egy elég jó interaktív múzeum, ami a sci-fi-től a Nirvanáig mindent részletesen feldolgoz, ami a popkultúra része.


 

A sci-fi szekció eredeti kellékekkel és leírásokkal egyszerűen fenomenális volt. A grunge szárnyban külön Nirvana terem van. Ez egyrészt érthető, másrészt, amikor látod Kurt Cobain ikonikus kardigánját egy üvegfal mögött kiállítva, csak arra tudsz gondolni, hogy szegény azonnal fejbe lőné magát, ha ezt látná, de sajnos az egész srác egy önbeteljesítő jóslat.

 

A másik szuper izgalmas múzem Seattle-ben a Museum of Flight, ahol tényleg ki van állítva a repüléstörténet minden ikonikus darabja. Akinek megvolt a repülős búvárzsebkönyv, az most emlékezzen vissza a kedvenc repülőjére. Na, az tuti ki van állítva! Láttam élőben a Blackbird-öt, sőt a pilótafülkéjében is ültem. Éljen a szétégett gyújtástekercs!

 

Négy nappal később remegő kezekkel vettem át a postástól a csomagot. Alig négy óra alatt sikerült kicserélni a cuccot.

 

Kibaszott büszke voltam magamra. Beindítottuk a motort, második gombnyomásra beindult. Napfény járta át a szívem újra. Virago szeretlek! Szépen visszaépítettem mindent a helyére, és a motor soha többet nem indult be.

építőmunkás amerikában

Még több szervizt felhívtam, de mindenhol ugyanazt mondták. Végül hosszas könyörgés után az egyik szervizben azt ígérték, hogy bár egyáltalán nincs idejük ránézni, de ha beviszem, két motor között azért vetnek rá egy pillantást.

Újra trailerre raktuk a rémet, és elgurultunk vele Kirklandbe. Kezdtem teljesen kiborulni. Már két hete ültem egy lakóautóban egy amerikai kertvárosban egy idegen háza előtt, akinél eddigre már családtag lettem. Részt vettem az összes családi rendezvényen. Az anyja születésnapi buliján, a tesója házavatóján, stb. Seattle-ben már nem volt mit megnézni, újabb öt nap telt várakozással. Közben, hogy ne bolonduljak meg, elmentem Alex sógorához építkezni. Gipszkartonoztunk, fúrtunk-faragtunk, és vártam a motorszeviz hívását.

 

Hiába Amerika, a motorszerviz itt is csak motorszerviz, tehát nem hívtak. A hétvége után megcsörgettem őket, mégis mi a fasz van?! Lófasz a számba, az van! Állításuk szerint átnézték, még nem biztosak a diagnózisban, de szerintük a CDI. Köszi, eddig én is eljutottam magamtól! Nem tudták megmondani, hogy mikorra lesz eredmény, és alkatrészt is szerezni kell.

fuckthis.jpgUtoljára is így láttam...

Újabb fordulóponthoz érkeztünk. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy tovább várjak. Alex futott pár kört a helyi motorosok között, de nem tudtuk így eladni a motort senkinek, viszont megígérte, ha megcsináltatom, akkor segít elpasszolni. Osztottam, szoroztam, legjobb esetben is 500 dollár és két hét mínusz az életemből, hogy egy Virago boldog tulajdonosa lettem, de ezt most le kell nyelni, legalább nem egy pakisztáni kisfaluban kellett alkatrészre várnom hetekig.

egy újabb vidéki német nyugdíjas orvos

Elkezdtem megint motort nézni. A közelben találtam egy esztétikailag eléggé lerobbant, de amúgy jóárasított Honda ST1100-at. Legyen olcsó és legyen közel! Ez a két szempont villogott a szemem előtt, amikor az ideális útitárs után kutattam. Ez a ronda, piros batár mindkét szempontnak megfelelt. Alex elvitt a címre, ahol egy újabb, igazi amerikai nyugdíjas nyitott nekem garázsajtót. Mint megtudtam, a haditengerészetnél volt disel szerelő, és amióta nyugdíjas, Gold Wingeket és Honda ST1100-akat újít fel. Volt is a garázsban másik négy.

img20180801130033-01.jpegNem volt szerelem első látásra, de már az első együttlét is parádésan jól sikerült

Mentem egy próbakört, és ez a batár összehasonlíthatatlanul jobbnak bizonyult, mint a Kawasaki. Egyszerűen otthon voltam rajta. Ez a dög is több mint 300 kiló, de kimondhatatlanul jobban esett rajta motorozni. Leírhatatlanul jobb az ergonómiája. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a több mint 28 literes tankot az ülés alá rejtették, amitől a motor súlypontja egészen alulra kerül, és kezes lesz tőle, mint egy részeg ministráns fiú vasárnap délután a paplakon. A tulaj megesküdött, hogy mindent rendbe rakott, olajcserék frissen elvégezve, stb. Ezen felül járt a motorhoz egy eredeti Corbin ülés, ami önmagában több mint 650 dollár, volt rajta két új gumi és magasított gyári plexi.

A V4-es blokk beduruzsolta magát az agyam mélyére, és racionális döntésnek tűnt a végül kialkudott 1350 dollár is. Ennyiért konkrétan ajándék, az üzlet megköttetett!

Irány Denver

Másnap szakadó esőben vágtam neki a Denver felé vezető útnak. Két napon belül kellett odaérnem, hogy találkozzak hosszú évek óta nem látott barátaimmal. Előre fájt mindenem a rám váró, majdnem 2300 kilométertől. A motor úgy ment, mint egy gőzmozdony. Kényelmesen vitte a 170-es utazót, ami jól is jött a több száz kilométeres egyeneseken a semmi közepén.

img_0790.jpgAki itt nem gyorshajt, az tényleg buzi!

Egészen addig élveztem a száguldást, amíg egyszer csak a szirénázó highway patrolt meg nem láttam a visszapillantóban. Remegő kézzel álltam félre. 90 helyett 170-nel mentem, azt gondoltam, le fognak csukni! Kérdezte a rendőr hova sietek ilyen nagyon? Mire az egész sztorit elmeséltem világkörüli úttal, Virágoval, minden szívszorító részletet kihangsúlyozva. Azt mondta ok, most az egyszer megúszom egy figyelmeztetéssel, de mostantól figyeljek oda!

mepolice.jpeg

Ezennel hivatalosan is leszálltam a szopórolleről, most már minden rendben!

Ha érdekel a napi friss, kövess: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr1614190601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása