Nagy nehezen sikerült lelépnünk Baganból az Inle-tóhoz. Egy elég súlytó kilenc órás buszozás után reggel ötkor érkeztünk meg egy tökéletesen halott kisvárosba.

Geny, Giccs és Nyál

A szobát még nem akarták kiadni, de ennek is megvolt az előnye, mert így legalább elmentünk megnézni a napfelkeltét, amire ha egyáltalán képesek lettünk volna magunktól, akkor is csak nagyon fájdalmas erőfeszítéseken keresztül tudtuk volna megugrani.

Itt szembesülhettünk szinte mindennel, amiért az ember eljön a Inle-tóhoz. A napfelketében megjelentek a halászok, akik  a híresen szépen megkoreografált mozdulataikkal vetették ki hálóikat az aranyló ég és az alatta elterülő hegyek fekete sziluettje előtt. A dolog szépséghibája, hogy mindezt csak azért játszották éppen ott és éppen akkor végig, mert tudták, hogy a hülye turiszt ujja ráragad ez expó gombra, tehát a végén nem lesz pofája nem jattolni, de ettől függetlenül a látványtól lefostuk a bokánkat. Szerencsére a napfelkete gyorsan véget ért, és mi azonnal nyugovóra tértünk.

Thingyan

Sokat nem tudtunk henyélni, mert korán reggel beköszöntött a szobánkba Thingyan. Thingyan a burmai Újév. Másik nevén Water Festival. A burmaiak úgy ünneplik az új évet, hogy ugyanazt az öt számot játszák az utcán minősíthetetlen minőségű hangfalaikból, elképesztő hangerővel. Az öt számból az egyik a Despacito, és azt hiszem ebből könnyen lehet következtetni a másik négy szám minőségét illetően.

mindenki önt mindenkire mindent mindenhonnan

A bajt a helyiek azzal tetézik, hogy a szar zenék hallgatása mellé felvették azt a jó szokásukat is, hogy mindent és mindenkit, aki elmegy a házuk, motorjuk, csatornájuk vagy wc kagylójuk előtt, azt lespriccelik. Nem csak vizipisztollyal vagy vödör vízzel, hanem akár komplett tűzoltósági ágyuból is megtolják, ha van kéznél egy erősebb szivattyú, és általába van.

Nincs kegyelem!

Egyrészt tök jó, hogy melegben tök vizes vagy, másrészt ki tudna haragudni kisgyerekekre, akiket direkt megkérsz, hogy most ne basszanak a nyakadba egy vödör vizet, mert éppen a térképet nézegeted a telefonodon, de ők ettől még a nyakadba öntik, és mindened tönkremegy. De nem rúgod fel őket, csak kedvesen mosolyogsz, délután meg levezeted a feszkót a csajodon.

Vizigótok? Ja nem!

Másnap nyomtunk egy egész napos vízitúrát, és megnéztük a tavon lakó embereket, ami tényleg egészen hihetetlenül izgalmas volt. Végignéztük, ahogy pár ideges turistának hirtelen leöntik a fényképezőgépét valamelyik folyó feletti hídról, ahonnan könnyű célpont az ügyetlenül kattintgató fehérember, de tényleg nem a gonoszság munkál emögött, hanem ez egy ilyen időszak, mindenki vízálló tokokkal jár, aki nem, az megérdemli!

A túrán megismerkedtünk egy fiatal svéd sráccal, aki egészen vehemens módon volt alkoholista. Kicsit nyomasztó volt, hogy valaki ennyire fiatalon ilyen mérhetetlenül sokat iszik, de ugyanakkor szórakoztató is volt az energikusan részeg, mindig rummos üveggel a kezében, fülig érő szájjal magyarázó szőke srác látványa. Az arcára volt írva a korai halál, de mi jókat nevettünk vele (rajta).

Kis videó a tóról

Már Baganban kiderült, hogy az ünnepek alatt nem lesz egyszerű közlekedni, de hogy három napra teljesen leáll az élet, arra nem számítottunk. Egyáltalán nem jártak a buszok, és Yangonba csak vonattal vagy repülővel lehetett volna eljutni. A vonat kifejezetten jól hangzott, de harminchat órás vonatozást vizionáltak nekünk az ehhez értő burmaiak, és azt is elárulták, hogy nincs hálókocsi. 36 óra fapad. No fuckin’ way mondja ilyenkor a művelt turista, és vesz egy repjegyet. 

Még több víz

Yangonban elcsíptük a Water Fest utolsó napját, ami olyan szintű vízi háborút jelent az utcákon, mint Szarajevó ostroma. Csináltam is erről egy igazán szar mini videót. Az elképesztő vidám hangulatot pedig az MTVA receptúrája szerint igyekeztem migrács hangulatúra változtatni. Igazából kurva jó és egészen brutális, ahogy egy nagyvárosnyi ember vízigyilkolja egymást, ahol csak teheti.

Yangon is igazi meglepés volt. Ez a város is sokkal modernebb és menőbb volt, mint amire számítottam. Azt hiszem kicsit elkéstem Burmával. Valószínűleg 5-10 évvel ezelőtt sokkal izgalmasabb hely lehetett. Azért így sem kell megijedni, a legturistább helyeken is alig van turista, a nem turista helyeken pedig szinte senki. Ilyen lehetett Thaiföld 40-50 évvel ezelőtt. Mivel még nincs minden tele turistával és végképp nincsenek hordában járó részeg angol parasztok, vagy ízléstelen és hangos oroszok, a pár arra tévedőt imádják a helyiek.

Tudom, hogy minden egyes országról, ahova beteszem a lábam leírom, hogy mennyire kedvesek az emberek. És ez így is van! Akármennyire hihetetlen ez a mi kis gyűlölködő, iszapos Kárpát-medencénkből. A burmaiak nem csak szuper kedvesek, hanem elképesztő cukik, amit a végletekig tudnak fokozni kölyök kutya szinten aranyos testbeszédükkel. A képet sajnos az árnyalja, hogy miközben éppen velünk meg egymással cukiskodnak, az országban jelen pillanatban is népirtás folyik, és pont ugyanolyan lazán gyújtják rá a rohingyákra a falvakat csak azért, mert más vallásúak, mint ahogyan egymást nyakon öntik egy vödör vízzel. Az ember is csak egy állat, még Burmában is.

Yangonban egyébként minden van, amit egy ilyen helytől elvár az ember. Modern belváros, éretten rohadó viktoriánus építészet ázsiai házibarkács megoldásokkal, nyomorgó halászfalvak a folyó egyik oldalán, és kézműves kávézókban macbook előtt ülő macskajancsik a folyó másik oldalán. Egyszóval Yangon fasza, és ha csak egy napod van, akkor vonatozd körbe, mert megy egy kisvasút, ami három óra alatt körbevisz a városon, és tényleg ülnek rajta emberek, ráadásul mindenféle yangoni ott rázkódik majd melletted a fentebb említett csoportok közül.

Animal of Batman

Miután eleget csavargattuk a ruháinkat a forró aszfalton, elindultunk délren Hpa-Anba. Hpa-Anban nagyon-nagyon sok barlang van, amiben nagyon-nagyon sok Buddha szobor van, egyáltalán nem meglepő módon. A burmai ember, ha teheti, akkor épít egy templomot, vagy egy sztúpát, vagy egy Buddha szobrot, ami áll, ül vagy fekszik. Itt a különböző barlangokban az egy főre jutó különböző testhelyzetű Buddhák száma minden bizonnyal magasabb, mint a régióban bárhol, de erre azért nem vennék mérget. Két napig robogóztunk a kis falvak közt elterülő templomok között, és néztük a Buddhákat.

Mikor nagyon meguntuk, gondoltuk, hogy lemegyünk hajóval a Salween folyón az ötven kilométerre levő Mawlamyinebe, de az út kb. négyórás, és csak délután egykor indul hajó, és csak oda. Vissza nem lehet hajóval jönni, és senki nem tudta nekünk megmondani, hogy mi történik azokkal a hajókkal, amik naponta leviszik az embereket Mawlamyinebe, de soha nem hoznak fel senkit.

Miután erre az érthetetlen dologra nem sikerült pontot tenni, úgy döntöttünk, hogy akkor lemegyünk motorral, de mondták, hogy ere nincs mód, mert a turista motoron oda nem mehet, csak busszal vagy stoppal. Kellően felszívtuk magunkat a kafkai hülyeségekből, és este elmentünk megnézni a Denevérbarlangot.

Ez az egyetlen barlang, ahol egy Buddha sincs, viszont denevérből több százezer vagy millió lakik, és minden este pontban hatkor kirepülnek, és lemennek Mawlamyinebe vadászni, ahonnan csak hajnalban térnek haza. De lennék denevér!

Ez ment majdnem egy órán keresztül

Mivel nem vagyunk denevérek, fogtuk a sátorfánk, és egy újabb pokoli húszórás buszozással később megérkeztünk Ngapali Beachre, ahol becsekkoltunk a lehető legfullosabb luxus resortba, mint valami öreg házaspár, de reggelre negyven éves lettem. Asszem így nyaralnak a negyvenesek.

Ha érdekel a napi friss, akkor keress facebookon: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/