A recept egyszerű: első körben szerezni kellett egy lakóautót, amivel keresztül lehet szelni Alaszkát. Második körben találni kellett pár elveszett rokont Yukonban, és már ott is találtuk magunkat a világ tetején, azaz a Top of the World Highwayen.

Úton Juneauból Skagwaybe

permanens skanzen

Kora délután érkeztünk Dawson Citybe. Előre dörzsölgettük a tenyerünket, hogy végre nem a kocsiban fogunk aludni, de egy rendes zuhanyt minimum kizsarolunk rokoni alapon. Nekem kicsit volt gyanús, hogy legfrissebb unokanővérem egyszer sem ajánlotta fel, hogy lakhatunk nála, de azt gondoltam, hogy ő is csak biztonsági játékos. Hátha faszok vagyunk, és akkor gyorsabb lesz minket lekoptatni.

Erről szó sem volt! Bear akkora hippi, amekkorát csak el tudsz képzelni. Nekünk legalább egy lakóautónk volt, de ő egy mikrobuszban lakik. Ez elég sok mindent megmagyarázott.

Érkezésünk napján éppen az évi legnagyobb eseményére készültek, ami abból állt, hogy a színházban a helyi lakosság kabaré show-val szórakoztatja egymást. Ezen az exhibicionista szelepen keresztül vezetik le az egész évben felgyülemlett szexuális túlfűtöttségüket, és mindenki valamilyen erotikus show-t nyomott. Ez csak azért volt vicces, mert aki este Dominaként korbácsolgatott a színpadon, az reggel már a pékségben osztogatta a friss zsemlét. Mindez egy 1350 lakosú kisvárosban történik, tehát tényleg mindenki ismer mindenkit, de egy estére mindenkiből szabadon előtörhetett a kisvárosi kurva.

Mielőtt elindultunk megnézni a show-t, Bear és barátja Ruben nagyon kapacitált minket, hogy nyomjunk velük egy kis LSD-t. Mondtuk, hogy nem szeretnénk, esetleg holnap napközben. Ruben azonnal mondta, hogy nem kell parázni, mert itt nem megy le a nap. Erre mondtuk, hogy jó, jó, ez igaz, de nem vagyunk abban a lelkiállapotban.

Ezzel sem tudtuk igazán kimozogni a szitut. Ruben azonnal rávágta, hogy ő sincs abban a lelki állapotban, ezért tol előtte egy kis MDMA-t.

Végül egy üveg kubai rummal szálltunk be a buliba, így nem voltunk olyan ciki arcok. Semmi szükség nem volt itt LSD-re, így is olyan volt az egész, mintha be lennénk trippelve.

az elnök emberei

Másnap már azt hittük, hogy ezt nem lehet tovább fokozni, de mondták, hogy Canada Day van. Ez a legnagyobb nemzeti ünnep. 151 éve ezen a napon lett független Kanada. Ez egyrészt sokat megmagyarázott az előző esti buliból, másrészt kiderült, hogy Justin Trudeau délután a városba látogat.

Marci felkészül a nagy találkozásra

Tudtuk mi a dolgunk! Addig nem megyünk innen el, amíg nem csinálunk egy közös szelfit a világ legszexibb elnökével. Elővettem a totalcaros sajtóigazolványomat, és akreditáltuk magunkat mint a magyar sajtó képviselői. Hatalmas tömeg verődött össze a főutcában. Mindenki Justint várta. Hirtelen elősétált az egyik sikátorból, és ebben a pillanatban Dawson City minden lakosa egyszerre gyújtotta be a jointjait. A biztonságiak nem zavartatták magukat, mintha ott sem lettek volna. Justin besétált a füstbe, mindenkivel lekezelt, fotózkodott, mindenkihez volt egy kedves szava. Inkább volt popsztár, mint politikus.

kézzel tapintható a feszültség

A szelfi végül csak félig sikerült, mert pont betakarta valaki Justint, de volt kézfogás, sőt egyszer átölelt és megkérdzte: What’s up buddy?

Az egész magyar kormány nem tudna ilyen közel kerülni Kanada miniszterelnökéhez. Nekünk simán sikerült. Tudtuk, hogy ebből egyszerűen nem lehet többet kihozni. Másnap visszaültünk a kocsiba, és megint elindultunk az USA-ba.

született április 4-én

Juneau-t löttük be úticélnak, de sajnos nem volt autóval megközelíthető, ezért tekintettel a fejedelmi fogyasztásra Skagwayt szemeltük ki bázisnak, mint legközelebbi opciót.

Útközben még kanadában jól bevásároltunk, hogy kicsit olcsóbban, de még mindig nagyon drágán főzhessünk magunkra rosszul.

Skagway igazi turistacsapda. Egy kisváros az öbölben, ahova van, hogy napi négy hajónyi nyugdíjast táraznak be, hogy aztán elvesszenek a hajótársaságok által üzemeltetett ajándékboltokban. Sok mást nem nagyon lehetett itt csinálni, de július 3-án érkeztünk, és sejthető volt, hogy július 4-én mindent beborít majd a patrióta ricsaj.

A nemzeti színbe öltözött emberek, akik arra büszkék, hogy éppen valamelyik ország szülöttei, engem mindig nagyon lehangolnak. Viszont amíg a magyar nacionalisták leginkább csak büszkén búvalbaszottak, addig az amerikai patrióták legalább vidám és kedves idiótaként élik meg a nemzettudatukat, ami nekem egyel szimpatikusabb szellemi nyomor, de attól nyomor.

megoldjuk okosba'

Nagyon sok, nagyon drága programra van lehetősége az erre vetődő turisztnak, de józan ésszel szinte mindegyik megfizethetetlen. Hajókázni a fjordokban drága, H. Árpiként helikopterezni a gleccserek felett még drágább.

Úticélunk, Juneau legolcsóbban komppal volt megközelíthető, amivel ki is váltottuk a húzós árú sétahajókázást, és vissza repülővel jöttünk, ami szintén nem olcsó, de fele annyiba került, mintha elmentünk volna a 15 perces helikopter túrára, viszont háromszor annyi ideig tartott.

Hosszú ideig Juneau volt Alaszka fővárosa, de mára ezt a szerepet átvette tőle Anchorage. Sok mindent nem lehet csinálni, de végre egy éjszakát nem a kocsiban töltöttünk, hanem egy hotelben, rendes ágyban és normálisan le tudtunk zuhanyozni. A várost szerintem nyugodtan ki lehet hagyni, de odahajózni és visszarepülni mindenképpen megéri.

Cassiar highway

Juneau után fordulópontott vett az utunk és véget ért a töketlen autózgatás. El kellett indulnunk délnek, mert igazából azért kaptuk meg ezt a kocsit, hogy leszállítsuk Seattle-be. Ezen a ponton realizáltuk, hogy hirtelen egy fél kontinenst át kell szelnünk. Ebben nagy segítségünkre volt a Cassiar Highway. Elég sok elképesztő autópályán volt szerencsénk menetelni az elmúlt két hétben, de a Cassiar vadsága és érintetlensége tényleg ad valamit cserébe azért, hogy három napig csak nyomod a gázt a vadonban.

Annyira a semmiben vagy, hogy néha 160 mérföldenként jönnek csak szembe a benzinkutak, szóval kell egy kicsit matekozni, hogy mikor, meddig akarsz eljutni. Különös tekintettel arra, hogy a kutak korán bezárnak, mert egy pár fős kisvárosnak a semmi közepén nem mindegy, hogy ott ragad-e a  turista egy éjszakára, vagy továbbáll.

Három nappal később érkeztünk Vancouverbe, ahol találkoztunk egy közös barátunkkal, aki már pár éve kint melózik. Egész úton azt találgattuk, hogy uncsi, “kövér amerikai” lett-e, vagy jógabuzi vegán?

sportkocsi főváros

Szerencsére a B opció jött be. Több, mint tíz éve ismerjük egymást, de én még soha nem láttam ennyire kisimulva és ilyen kiegyensúlyozottnak. Cinikus, szemét alak vagyok, ritkán mondok jót másokról, de jó volt látni, hogy valakinek jobb lett. Mikor mondtam neki, hogy én szemét módon arra fogadtam, hogy nagyon kövér, unalmas alakká változott, akkor tökéletesen összefoglalta, hogy erről Vancouverben szó sem lehet, mert ha nem jógázna, futna és kirándulna folyton, megőrülne az unalomtól, és ezzel mindent el is mondott  a városról.

Vancouver nagyon szép helyen fekszik és nagyon unalmasnak tűnik, de egy dolog rögtön feltűnt: sokkal több szupersportkocsit látni az utakon, mint bárhol a világon. A hivatalos statisztikák szerint minden 142. vancouveri lakosra jut egy minimum 150.000$ értékű sportkocsi. Ezzel hivatalosan is Vancouver a világ szupersportautó fővárosa.

Mi az egyik legszarabb városrészen parkoltunk, mégis a kereszteződés minden sarkán volt egy luxussportkocsi szalon. Dühösen néztek egymással farkasszemet a kirakatban a McLarenek a Bugattikkal, míg két leronygyolt crack homeless között vidám kínai fiatalok taposták a gázt a parkolóban, hogy a V8 és V12 közé eső blokkokból felcsapó halálhörgés bearanyozza a környéken lakók mindennapjait.

Volt egy gyenge próbálkozásunk az egyik szalonban. Megint lobogtattam a totalcaros sajtóigazolványt és megpróbáltuk meggyőzni a Lambó szalon egyik menedzserét, hogy gyorsulási tesztet akarunk csinálni a lakóautó és az egyik szupersportkocsi között, ami meg fog jelenni a nagyon menő blogomon. Ilyen kedvesen, diplomatikusan és mégis határozottan még soha nem küldtek el minket a picsába, és az egész tárgyalás nem tartott tovább két és fél percnél.

Másnap fel is szálltunk a kompra, hogy átmenjünk Vancouver Islandre. Éreztük, hogy valami véget ért, fogyóban a flow...

Ha érdekel a napi friss, kövess: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/