OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Majmot végül nem ettünk

Majmot végül nem ettünk

embert sem, de halottunk róla.

2020. január 30.

Barátaink már mondták, hogy a hajós borneói dzsungeltúra nagyon drága, de én biztos voltam benne, hogy valamit nagyon benéztek, és meg lehet ezt csinálni olcsóbban is. Tanulság: a barátaink nem hülyék!

img_4706.jpg

Útban Borneó felé két átszállás között elkezdtem szervezni a hajós dzsungeltúrát. El akartunk tűnni a dzsungelben és orángutánokat nézni. Ez a két legizgalmasabb dolog, amióta a fejvadászok és a kannibálok lekerültek a turista menüről. Már indulás előtt volt egy telefonszámunk egy hajóhoz, de biztos voltam benne, hogy indonéziában az ember nem fizet ki 600+ dollárt egy háromnapos hajótúráért. Biztos van az a típusú hajózás, ami Ázsiában is ennyibe kerül, de mi nem vagyunk azok a típusú turisták. Ennél nagyobbat utoljára Hitler tévedett, amikor megtámadta a Szovjetuniót.

Nagyon hamar kiderült, hogy a barátainktól kapott kontakt nem hogy nem drága, de ráadásul az egyik legolcsóbb irodához van bedrótózva, ami fellelhető a piacon, és rájuk hivatkozva még kaptunk egy kis discountot is, így kialkudtunk egy öt napos csomagot.

szivárványváros fából tákolva

Délután érkezett a gépünk a nagyon vicces nevű Pangkalan Bunba. Az iroda embere névtáblával a kezében várt minket a HÉV megálló méretű reptéren, amitől azonnal nagyon fontosnak és prémium polgároknak éreztük magunkat. Csak úgy dagadt rajtunk a lelkünket körbeölelő virtuális pufimellény. A város meglepően tiszta és rendezett volt, de a folyópart igazán vadregényesen néz ki. Leginkább az Inle-tóhoz hasonlított Burmában, de ahogy a fa mólón elhaladtak a motorosok, a hangok kísértetiesen emlékeztettek minket a vidámpark fa hullámvasútjára is. A folyó partján levő házak mind színesre vannak pingálva, és az emberek olyan természetességgel járnak a krokodilokkal teli vízbe fürdeni esténként, mint vidéki politikusok az Adriára kurvázni. Kérdeztem, nem veszélyes-e? Mondták, hogy nem, mert szoktak a vízbe cigit dobni a krokodiloknak. Valójában inkább arról van szó, hogy túl nagy a hajóforgalom, így a krokodilok ritkán mennek be a belvárosba.

 

Másnap reggel kilenckor megjött guide-unk, Jacky. Felültünk a hajóra, és elkezdtük az öt napig tartó függőágyban csorgást a klotokban. Klotoknak hívják azokat a hajókat, amiken a kíváncsi túriszt él a dzsungelben. Ezek nagyon egyszerű fahajók. Nevüket onnan kapták, hogy menet közbe jellegzetes hangot adnak ki, ami nagyjából így hangzik: klotklotklotok. Az alsó szinten a személyzet lakik. Ez általában négy fő. A kapitány, a jobbkeze, egy szakács és a guide.

img_4414.jpg

Jacky-vel megittunk pár arakot, felraktuk a függőágyainkat, és megindultunk a Tanjung Puting Nemzeti Parkba orángutánokat nézni. A folyó bevezető szakasza nem annyira izgi, mert a dzsungel helyét még elfoglalják a pálmaültetvények, de ahogy beljebb haladtunk, egyre izgalmasabb lett a táj.

img_4399.jpgNagyjából így telt el öt nap.

Az első megállónk egy kis helyi faluban volt, amit leginkább úgy definiálnék, mint szarfészek a dzsungelben. A különbség csak annyi volt, hogy amíg szarfészek city főutcáján sétálgattunk, körülöttünk a fákon mindenhol Borneói Nagyorrú majmok ugráltak, akik szerintem sokkal izgalmasabbak, mint az orángutánok. Nyúlánk, egészen emberszerű testük van. Úgy néznek ki, mint a rosszban sántikáló tinédzserek, viszont a fejükön hatalmas orr lakik, amitől a tekintetük egy kiégett borsodi alkoholistájéra hasonlít. Sajnos nem szeretnek közel jönni, pedig nagyon viccesen néznek ki.

bekantan-kalimantan.jpg(fotó: google)

A második megállónk már az egyik feeding station volt. Ezeken a helyeken fa platformokat építenek az orángutánoknak, és naponta kétszer etetik a majmokat. Ömagában a majmok etetése nem akkora flash. Túriszt ül egy kötél mögött kb 10-15 méterrel a platform mögött. Túriszt csendben figyel, majom jön, eszik, megy.

img_4599.jpg

Amitől ez az egész sokkal jobb, mint egy állatkerti etetés, hogy meg lehet nézni, ahogy az orángutánok érkeznek, vagy elhagyják a terepet. Egy orángután majdnem akkora, mint egy ember, és ahogy elképesztően belassulva, de mégis nagyon lazán mászkálnak körülötted tömegesen, az tényleg képvisel némi hozzáadott értéket.

img_4603.jpg

Értelmet nyer az emberszabású kifejezés. Egy ilyen szeánsz kb két órán át tart. Ezalatt egészen sokféle interakciót lehet végignézni. A félénkektől, akik szépen kivárják a sorukat, a pofátlan fiatalakon keresztül, akik gyorsan odamennek lopni a másiktól és felülről lepislik a másik egyedet, egészen a domináns hímekig.

 

Ezt egészen szórakoztató figyelni. Mondjuk a harmadik alkalom után én kicsit kezdtem unni, de ha unod a majmokat, akkor mindig meg lehet hallgatni egy jó Prosectura számot a majmokról csak, hogy tudd, hol a helyed. 

Fekete folyó 

Amikor nem orángutánokat figyeltük evés közben, akkor a hajón fetrengtünk és majmokat néztünk a fákon, vagy egyszerűen csak figyeltük a tájat vagy a fekete folyót, ami egészen elképesztő látványt generál, mert a kék ég és a zöld sáv alatt egy fekete folyóban tükröződik az egész dzsungel. 

img_4713.jpg

A bejárható terület nem olyan nagy, de még így sem lehetett megunni. Az ajánlott hajótúra 3 nap 2 éjszaka. Mi mindenképpen többet szerettünk volna maradni, ezért azt kértük, hogy 5 nap 4 éjszakás legyen az itiner. Nagyon jólesett a semmittevés, de a bónusz két napunkban ugyanazon az útvonalon mászkáltunk fel-le, így igazából sokkal többet nem láttunk, csak jobban megnéztünk mindent.

 

Végigültük a létező legnagyobb vihart, amiben valaha részünk volt. A hosszan elnyújtott villámlások fénye megvilágította a teljesen sötét éjszakai dzsungelt, közben a hangerőtől még a szék is remegett a hajón, mégsem volt benne semmi félelmetes. Háromszor sikerült rávennünk Jakcyt, a vezetőnket, hogy vigyen ki minket túrázni. Ebből két kör éjszakai volt, de sajnos a borneói dzsungel köszönőviszonyban sincs Dél-Amerikai társával. Nem láttunk annyi izgalmas dolgot, mint például Equadorban, de itt cserébe voltak majmok.

 

Utolsó este Jackynek végre sikerült brillíroznia, és megtalálta a szentjánosbogár fát, amit beígért nekünk. Ez lényegében egy pálmafa, amin valamiért több ezer szentjánosbogár lakik, és tényleg úgy néz ki, mintha egy jobb sci-fi látványtervezője találta volna ki, pedig ez itt tényleg a valóság egy kis szelete volt csupán. Másnap eltöltöttünk még egy napot Pangkalan Bunban, és alig vártuk, hogy tovább menjünk Jackyvel meglátogatni a rokanait egy hamisítatlan Dayak faluban.

borneói borsod

Jacky egész úton a szülőfalujáról mesélt nekünk. Ez egy Dayak falu kb. 200 kilométerre a várostól. Mondta, hogy meghív minket, a vendégei vagyunk, csak a szállásért kell majd minimális pénzt fizetni. Előre dörzsöltük a kezünk, hogy mennyire jó lesz nekünk. Megint sikerült valami igazán autentikus és helyi lecsóba belecsapni.

Több, mint négy órán keresztül autóztunk Pangkalan Bunból Lopusba. Igazán szar volt nézni, hogy kicsit több, mint 200 kilométeren keresztül semmi mást nem lehetett látni pálmaültetvényken kívül. Szinte az egész régió csak és kizárólag a pálmaoljaról szól. Csak, hogy érezhető legyen a lépték, ez olyan, mintha elautóznál Budapestről Bécsbe, és útközben semmi mást nem látnál az út mellett csak és kizárólag pálmaültetvényeket.

img_4994.jpg

A faluban elég furcsán néztek ránk, de szerencsére ott volt Jacky, ezért végül itt is mindenhol arakot ittunk, és próbáltunk beszélgetni a helyiekkel, de ez tényleg abszolút nem egy turista desztináció.


Amire elég sok, mindenféle rizs alapú alkoholt megittunk és eléggé összehaverkodtunk, akkor Jacky nagybátyja, Iván megígérte, hogy holnap megmutatja, hogyan szokott köpőcsövezni. Ennek nagyon örültünk, mert Iván vitte egész este a szót, és ő egy igazi alfa hím volt a faluban, aki napokra eltűnik a dzsungelben, vadászik, saját kezével építi a házait és rá van tetoválva a mellkasára, hogy részeges isten, tehát sokkal nem lehet valaki hitelesebb. Sajnos a baráti gesztus lendületét kicsit megtörte, amikor közölte, hogy cserébe viszont kér 200.000 rupiát.

img_4855.jpg

Én kicsit sokalltam 6000 forintot kiperkálni a dzsungel közepén azért, hogy valaki megfujjon az orrom előtt egy köpőcsövet, de a következő ajánlatukra, hogy másnap elvisznek ugyanennyi pénzért kenuzni, túrázni és főznek nekünk egy ebédet a dzsungelben, már nem hangzott ennyire szarul, meg kezdtük azt érezni, hogy valamelyik ajánlatot már illene elfogadni.

img_4923.jpg

Másnap korán reggel keltünk, mert indult a "kenutúra". Jacky kicsit kapacitált minket, hogy mindenképpen vegyünk mentőmellényt, de nagyon ostobán éreztük volna magunkat a dzsungel közepén egy nem olyan nagy, nem olyan mély, nem olyan erős sodrású folyón mentőmellényben. Ezzel az erővel kb. a fejünkre tetoválhattuk volna, hogy idióta balek. Mint később kiderült, ezt egyébként is a magunkra varrhattuk volna, mert az egész "kenutúra" eredeti, egy fából faragott kenuval nem tartott tovább kb. 20 percnél, ha nem számolom hozzá azt a +5 percet, amikor még elvittem a kenut egyedül, hogy kipróbáljam.

 

A túra és az autentikus ebéd hátralevő része arról szólt, hogy megnéztük őket, ahogy dolgoznak, majd főztek nekünk egy minimalista ebédet a durián nevű gyümölcsből. Az ebéd szuper autentikus volt, és minden eszközt a dzsungel szolgáltatott számunkra a bambuszcső edénytől a levélből hajtogatott csészén át a botokból készült evőeszközökig. Minden szuperbio, fairtrade és organikus volt, leszámítva a műanyag flakont, amivel begyújtottuk a tüzet. Itt minden a duriánról szólt, mert éppen szezon volt. Durián nőtt körülöttünk a fákon mindenhol, ezért minden duriánból készült, így mi is kaptunk bambuszban sütött duriánt, durián krémet, duriános duriánt, duriánnal.

A tracking névre keresztelt program azt takarta, hogy hazasétáltunk a földről egy kis kerülővel, ahova kb. 200 métert kajakoztunk. Másnap béreltünk Ivánéktól egy robogót. Kicsit meg akartuk nézni a környéket, ahol valójában nincs más csak öt másik Lopushoz hasonló szarfészek. Ezt a programot sajnos kevesebb, mint 2 óra alatt abszolváltuk, úgyhogy az idő többi részében fetrengtünk és olvastunk.img_4991.jpg

Délután Jacky szólt, hogy van egy autó, amit vissza kell vinnie a városba, eldob minket. Nagyon megörültünk az ingyen fuvarnak. Kezdett a tökünk tele lenni az egésszel, és a túlárazott programok miatt is elég szar kedvünk lett. Nem azért, mert túlárazottak voltak, hanem mert valójában nem is voltak programok. Eddigre Jackyből is kurvára elég volt. Már 8 napja vele keltünk, vele feküdtünk és rájöttünk, hogy össze-vissza hazudozik és egész nap teljesen részeg. Természetesen a hazaút is olyan Jackyen sikerült. A kocsi a nagynénjéé volt, amit be kellett vinni a városba, mert nem fogott rajta csak a kézifék. Jacky felvett minket, de mikor elmentünk a nagynénjéhez elbúcsuzni, ő rájött, hogy Jacky megint részeg, ezért nem engedte vezetni. Szerencsére kéznél volt egy 15 éves unokatestvér, akinek jogsija még nem volt, de az apja nagyon jó söfőr, tehát ő is jól tud vezetni. Ez így is volt, és a nagyra nőt tini a kéziféket rángatva óvatosan hazafuvarozott minket, mi pedig másnap felültünk egy repülőre, és elhúztunk Borneóról, mert a faszunk kivolt az egésszel.

Ha érdekel a napi friss, kövess: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/ 

A bejegyzés trackback címe:

https://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr7615408126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.