Thaiföld nyitott ki elsőként Ázsiában, végre lehet utazni! Már csak a rokonsággal kell leszámolni…“Jaaaaj ne csináljátok!”, “Jaaaaaj nem lehettek ilyen őrültek!”, “Jaaaaj mit fog enni ott az a gyerek?!”, “Jaaaaaj nincsenek nagyszülők, akikre itt tudjátok hagyni?!”, “ Jaaaaj menjünk már!”

A nyári lakóautós nyaralás olyan szarul sikerült, hogy megírni sem volt energiám, mert nem bírtam volna még egyszer átélni azt a traumát, amin keresztülmentünk. Túl sok mindent kellett egyszerre megtanulnunk. Lakóautózni Európában, csecsemővel utazni, szülőnek lenni, stb.

Úgy döntöttünk, kezdjük a kályhánál. Thaiföldön könnyű megmérettetni, mert full hülyebiztos és elég kultúrált hely ahhoz, hogy egy gyerekkel is jól el lehessen boldogulni kényelemben, plusz abból a pénzből, amiből Nyugat-Európában egy jobb helyen ketten megvacsorázunk, itt egy hétig ülhetünk valami ötcsillagos hotelben. - Innen is üzenjük Brüsszelnek, nekünk ne mondják, hogyan kell élni!!!

Azt gondoltam, elég sok adminisztratív szopást elintéztem már a motor hajóztatástól a munkavállalói vízumokig, éppen ezért eszembe sem jutott, hogy a thaiföldi nyaralás leszervezésén fogok elvérezni.

Már az első akadálynál orra estem. Gondoltam, veszek online egy jegyet a családnak, oszt jónapot! Itt ért az első meglepetés. Minden repjegyfoglaló oldal teljes árat számolt a gyerekre, pedig két év alatt ingyen utazik. Ha én próbáltam meg váltott légitársaságokkal összehozni ugyanazt az árat, sehogy nem tudtam megoldani. Végül az Emirates adta ki a legjobb árat, és az ő jegyükhöz akcióban adtak egy covidra is érvényes utasbiztosítást az egész családnak, ami a thaiföldi beutazás elengedhetetlen feltétele, ezért mellettük döntöttem. Ezután még három napig telefonáltam a légitársasághoz tartozó nemzetközi biztosító indiai diszpécsereivel, amire végre az egyik volt annyira jó fej, hogy elküldte a biztosítási kötvényt emailben. Enélkül nem lehet Thai Pass-t igényelni, anélkül nincs vízum, vízum nélkül  belépés…

A következő akadály a gyereknek beadatni a hepatitis elleni oltást, ami a hazai protokoll szerint egyéves kor után történik, de a nemzetközi szakirodalom és az orvos ismerősök szerint féléves kor után már adható. A gyerekorvos nem így gondolta, de addig mosolyogtam, kurválkodtam, amíg rá nem bólintott.

TEST & GO

Már csak egy Thai Pass-t és egy vízumot kellett intéznem, mert 30 napos tartózkodás felett vízumköteles a kaland. Itt már kezdett elfogyni a cérna.

Mindezekhez kellett érvényes repjegy, érvényes biztosítás, érvényes oltási igazolás, érvényes PCR, érvényes szállás foglalás egy SHA+ plecsnivel rendelkező hoteltől, akik vállalják, hogy a reptéren felvesznek, elvisznek egy teszt állomásra, megdugják az orrod, bezárnak egy szobába 24 órára, majd amikor megjön a negatív teszt, szabad vagy, mint a madár.

Ezt a sok szart elkezdtem mind egyedül intézni, de amikor a hotelektől a kitöltendő papírok 320x540 pixelej jpg-ben érkeztek, nem bírtam tovább idegileg, besétáltam egy utazási irodába, és mondtam, hogy intézzenek nekem szállást, tesztet, transfert, Thai Pass-t és vízumot, mert három napja a gép előtt ülök és úgy beszélek az egész családdal, mint valami idegbeteg fasz, és ha valamire, hát erre nincs szükség.

A segítség ára szemmel látható volt, de annyira szorított az idő, muszáj volt megfizetni, pedig nagyon fájt 50.000 Forintot fizetni azért a holtelszobáért, amit a bookingon 8.000 forintért be tudtam volna foglalni magamtól, és a többit már nem is részletezem. Ha lett volna időm, megoldom én, de indult a repülő, és érvényes papírok nélkül nix ugribugri.

GYEREKKEL REPÜLNI

Minden értelmes ember úgy néz a repülőn üvöltő csecsemővel utazó szülőkre, mint Hatvannégy Vármegyés aktivista a Pride felvonulókra. Nem szerettem volna érzékenyítést tolni az utastársaknak, éppen ezért felkészültünk, amennyire csak lehet. Éjszaka repültünk, így a gyereknek alvásideje volt, és majdnem az egész utat végig aludta. A dubaji átszállás majdnem öt óráját végig ébren töltötte, mert túl sok volt a reptéren az inger, de cserébe a következő etap is mélyaltatásban telt.
Ez nem egy Wizz járat. Nem köptek le minket, és nem kellett büntetést fizetni a gyerek miatt.

A hibernálást nagyban segíti, hogy az Emirates ad egy falra szerelhető mózeskosarat, amiben a csecsemő simán alszik. Nekünk ingyen járt az extra lábtér és a priority boarding is, plusz annyi merchandise ajándékot vágtak hozzánk a sztyuvik, hogy az út végére roskadtunk a kurva ronda plüssfiguráktól, színes kistáskáktól és minden apró praktikus “kisokos” dolgoktól, ami nekünk nyilván eszünkbe sem jutott, hogy majd kelleni fog, de az Emirates többször látott már gyereket repülni, mint mi, és ez hamar kiderült.

A jetlagtől kicsit tartottunk, de besötétítettük a szobát. Amikor Klári felébredt éjszaka, és úgy gondolta, most már ideje felkelni, mi kussoltunk, és úgy csináltunk, mintha aludnánk. Ez végül bejött. Ő visszaaludt, és ezzel a gyerekkel repülni jatleggalni fejezetet le is tudtuk.

CSERNOBIL BANGKOKOBAN

Leszálltunk Bangkokban, nagyon lassan bezsilipeltünk a reptéren, ahol a kijáratnál már várt minket egy sofőr. Mindenki full maszban és nejlon ruhában tolta, mint a likvidátorok Csernobilban. Kicsit rádioaktívnak éreztük magunkat, és nagyon kedvesen, de kicsit úgy is kezeltek minket. Becsekkoltunk, majd megmutatták a szobánkat. Fél órával később leteszteltek minket. Közben még a folyosón takarító ember is vegyvédelmi ruhában fertőtlenítette utánunk a gombokat a liftben. Minden lépcsőfordulóban megmérték a lázunkat. “36.5 not great, not terrible.”  Másnap reggel hívtak a recepcióról, hogy negatív a PCR tesztünk, szabadok vagyunk. A kezünkbe nyomtak egy csomag antigén tesztet és meghagyták, hogy egy hét múlva csináljuk meg magunknak, fotózzuk le, és küldjük el a képet emailben a hotelnek, ők majd lejelentik a hatóságoknak. 

BANGKOK

Szabadság, szeretem! Első dolgunk volt lemenni az utcára, hülyeséget enni, sétálgatni, izzadni és hajózni egyet a csatornákon, mert ott fúj a szél és sokkal izgalmasabb, mint a skytrain. Bementünk a Khaosan Roadra körbenézni.

A KhaoSan road volt Dél-Kelet Ázsia Mos Eisleyja. Régen itt gyűlt össze a világ backpacker hulladéka. Általában itt kezdte meg több hónapos vagy éves utazását érettségi vagy egyetem után a nyugati fiatalok többsége. Ebben az utcában mindig akkora tömeg volt, mint a Szigeten a nagyszínpad előtt, és ladyboytól, sajtóigazolványtól ópiumon keresztül méretre szabott öltönyig minden azonnal beszerezhető volt. Itt mindig lehetett frissen “bahiába” öltözött lúzereket látni, akiktől rögtön lerítt, hogy éppen indulnak és még csak az első napokon tartanak. Öreg rutinrókákat is, akik részegen félálomban tetováltatták magukat az utca közepén egy sörös rekeszen, miközben egy kurva ideges thai pincér éppen egy műanyag széket vert szét valami bunkó angol hátán üvöltve, aki közben röhögve próbált meg menekülni. Sajnos ez elmúlt. A Khaosan road nem hogy kihalt, de már csak nem is sétáló utca többet. Így szívta el a Covid a hanyatló nyugat ópiumát.

Régen és most

Másnap átköltöztünk egy sokkal jobb, sokkal jobb helyen lévő és sokkal olcsóbb hotelba. Bangkokban jelenleg egy jó kiállású négycsillagos hotel reggelivel, uszodával két főnek napi 25 dollárból kihozható és az több, mint baráti szerintem.

Miután kiörömködtük magunkat, hogy sikerült elkötöznünk a drága külvárosi szállásból, elmentünk megnézni a Grand Place és környékét. Kilenc évvel ezelőtt azért nem néztem meg, mert nem voltam hajlandó kiállni a sort és tolongani a tömegben. Most az egész komplexumban nem volt több húsz turistánál velünk együtt. Tényleg most kell Bangkokban turistának lenni! Még egy napig mászkáltunk, megnéztük amit illik vagy érdekelt, kicsit sajnáltuk, hogy teljesen eltűnt a turizmus, mert minden előnye mellett azért elég szomorú ezt a sok kihalt utcát és üzletet nézegetni.  

IRÁNY AZ ARANY HÁROMSZÖG

Meguntuk Bangkokot, mert ez is csak egy uncsi nagyváros, ha gyereked van és nem tudsz thai box meccsre, masszázsra menni, meg hajnalig bulizni. Kimentünk a pályaudvarra, és vettünk jegyet Chiang Maiba.

A thai vonatok álomszerűen jobbak európai társaiknál. Másodosztályú hálókocsival utaztunk Chiang Maiba. A vonat vadonatúj kínai elektromos szerelvény. Tiszták, modernek, teljesen csöndesek. Külön kalauz hozza a tiszta ágyneműt és begyakorolt mozdulatokkal ágyaz meg neked pillanatok alatt, amikor kéred. Reggel pedig szépen beágyaz és ülő helyzetbe állítja vissza a széket. Az ágyak függönnyel vannak elválasztva, és minden ágyhoz külön konnektor és olvasó lámpa is jár. Én bármeddig el tudnék zötyögi egy másodosztályú thai vonaton, pedig ez most csak 13 óra volt. Ha jól emlékszem a Zürich-Budapest is hasonlóan hosszú, de egy hálókocsiban hatan alszotok együtt. Ha van saját hálózsákod abban, ha nincs, akkor csak úgy ruhában. A wc-k szarosak és hugyosak és kedves thaiok helyett hazalátogató örömlányokkal van tele a kocsi, és az a leglehangolóbb közeg, amit valaha láttam. 

Thaiföld sokkal izgalmasabb annál a sok csodás naplementés giccses szigetnél, ahol egyébként nyilván kurva jól lehet irigylésre méltó social media posztokat gyártani. Északon a Burma-Laosz-Thaiföld háromszögnek vettük az irányt. Régen ezt a régiót hívták aranyháromszögnek, és észak egy egészen másik Thaiföld, mint dél. Majdnem olyan, mint egy másik ország. 

Chiang Mai Thaiföld kézműves fővárosa. Itt minden kézműves és minden utcán kézműves boltok vannak és minden kávézó kézműves. Nagyon cinikusan hangzik, de valójában nagyon jó atmoszférájú kisváros. Általában lépni nem lehet a turistáktól, de ennek a helynek ez valahogy nagyon jól állt. Sajnos mont Chiang Mai is kongott az ürességtől. Minden 8-10. bolt vagy étterem volt nyitva, és a turisták kb. fejről felismerték egymást és biccentve köszöntek az utcán. Sajnos tíz üzletből, étteremből, hotelből nyolc lehúzta a rolót, és sok lehúzott redőny olyan rossz érzés, mint bizonyítványosztás után tudomásul venni, hogy ez a nyár is matek pótvizsga felkészüléssel fog telni valami májfoltos vén szipirtyó lesötétített szobájában. Két napig sétálgattunk, nézelődtünk, aztán béreltünk egy autót, hogy feltérképezzük a környéket. Kilenc évvel ezelőtt egyszer már lenyomtam ezt a kört robogóval. Zseniális a hegyi utakon tépni a kanyarokban szuper minőségű aszfalton. Chinag Mai és Pai között 762 kanyar van 124 kilométeren, szerintem többet nem kell mondanom.

A realitás ezzel szemben most az volt, hogy béreltünk egy Toyota Yarist, és az első pár kilométert remegve tettük meg, mert a jobbos közlekedést nem nehéz megszokni, de ha az első pár kilométert szűk utcákban a rossz oldalon a kormánnyal kell letolni, az nem annyira vicces.

Első utunk délnek, Lampang felé indult, de útközben még megálltunk az Elephant Conversation Centerben. Mint minden ilyen állatos idomitós program, ez is erősen megkérdőjelezhető, de tényleg ez a legvállalhatóbb egész Thaiföldön. Elvileg ez az etikus elefént farm. Itt nincs lovaglás, nem verik szerencsétlen állatokat, itt van elefántkórház, stb. Tudtuk, hogy Klári erre sem fog soha emlékezni, de azért tök jó volt nézni, ahogy patakokban folyik rajta az elefántnyál, mert kézből eteti őket, miközben folyton azt mondja, hogy vauvau, dehát az elefánt nem kutya, te kis buta!

Az éjszakát Lampangban töltöttük, ahol nincs sok látnivaló, leszámítva a pár utcás faházakból álló óvárost. Lampang még normális keretek között sem egy turistás hely, most meg egyetlen turistával sem találkoztuk.

I was there before, it was cool! Lampang egyetlen igazi látnivalója a várostól pár kilométerre a hegyekben található Wat Phrathat Lampang Luang templom, ami attól különleges, hogy a hegy tetején van, de belülről ez is csak egy nem túl izgi Buddhista templom lehet. Igazából drónról fotózva néz ki jól a set up. Korábban kell ahhoz felkelnie a helyi turisztikai ügynökség alkalmazottainak, hogy pár jó képpel át lehessen minket baszni, ezért ezt a must see turistalátványosságot meghagytuk másoknak. Helyette elmentünk megnéztünk egy nem annyira izgalmas vízesést egy nem annyira izgalmas túrával összekötve a Chae Son nemzeti parkban. Ezek szerint dolgoznak a Thai turisztikai ügynökségben olyanok is, akik elég korán kelnek... Egyáltalán nem volt szar, de azért kicsit csalódva, de nem letörve visszamentünk Chiang Mai külvárosába Mae Rimbe, hogy másnap reggel megnézzük az orchidea- és lepke házat. Malajziában voltam már lepkeházban, és tudtam, hogy kurva jó lesz. Amit nem tudtam, hogy a Covid miatt elengedték a lepkéket is. Akkor jöttünk rá, hogy ez a program sem fog összejönni, amikor besétáltunk, és senki nem akart nekünk jegyet eladni. A lepkéknek hűlt helye, az orchideákat még locsolgatta pár gumicsizmás kertész…

762 kanyar

Nem volt más hátra, mint nekivágni Painak. Pai kedvenc városom Észak-Thaiföldön, de egészen biztosan a leghippibb város egész Thaiföldön. Leginkább olyan, mintha egy darab Balit ledobtak volna a hegyekben. Motorral egy élmény eljönni ide. Autóval még úgyis majdnem összehánytam magam, hogy én vezettem.

Pai nem volt teljesen halott. Itt már nem ismerték fel egymást a turisták látásból, de kb. 10%-on pörög régi önmagához képest. Mászkáltunk pár napot Paiban és Pai környékén. Elmentünk megnézni zöldellő rizsföldek felett hosszan kígyózó Kho Kuu So bambusz sétányt, ahol csodálatos a naplemente, de az ég felhős volt és rajtunk kívűl két turistával találkoztunk a két éve üresen álló, és ezért félig szétrohadt hídon. 

Másnap elmentünk a Nam Lod barlangrendszerbe, aminek a kétharmada le volt még zárva, mert azt is csak a napokban nyitották újra. Így is kurva jó volt, pedig a legjobb részek, mint bambusz tutajokkal hajókázás a barlangban és hosszú séta az erdőben, sajnos kimaradtak. 

Áztattuk a seggünket egy melegvizes erdei forrásban, aztán visszamentünk Chiang Maiba, ahol találtunk a külvárosban egy nagyon jó japán Wagyu steak házat, ahol nevetségesen olcsón lehetett japán hústermékeket az asztalon grillezve fogyasztani. Ez annyira jó volt, hogy még a csajom is a megevett vagy 50 deka húst, pedig igazából vega.

Ezzel a masszív japán gasztro élménnyel véget is ért számunkra Észak-Thaiföld, felültünk egy repülőre és elindultunk délnek.

Nem gyalog mentünk, de mehettünk volna...

Ha érdekel a napi hülyülés kövess be facebookon: https://web.facebook.com/Othrn/