Vannak látványosságok, képek, helyszínek, amik beégnek az ember retinájába, és akkor is meg akarod őket nézni, ha pontosan tudod, hogy valójában tíz percre fog lekötni, és utána csak legyintesz. Mount Rushmore pont ilyen!

a méret a lényeg

Ha egy ország annyira megalomán, mint az USA, akkor nyilván a nemzeti emlékhelyek is megalománok. Mount Rushmore kurvára megalomán, de nem úgy, mint egy gigantikus Szent Koronás lézershow a Visegrádi várban, hanem konkrétan egy hegynyi szoborcsoportról beszélünk. Egy hegyoldalba van belevésve az USA  addigi történelmének négy legmeghatárózóbb államférfija.Washington, Jefferson, Roosevelt és Lincoln.

Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy Magyarországon kik kerülnének rá mint meghatározó államférfiak? Az biztos, hogy nem lenne benne társadalmi egyetértés, de akkor itt az én (all time most influental) javaslatom: Szent István, Mátyás, Széchenyi, Kádár, de ha a nagyjából megegyező időszakkal vonnék párhuzamot: II. József, Batthyány, Wekerle Sándor, Horthy, de legyünk kurvára szerények és csináljunk egy best of XX. századot:  Tisza, Horthy, Kádár, Orbán. Akinek van még kérdése arról, miért vagyunk egy ilyen elbaszott nemzet, az forduljon szakértőhöz, én csak irogatok.

Ebből valahogy nem tudnánk jól kijönni, és azt hiszem ezzel a párhuzammal könnyen be is lehet mutatni az amerikai és a magyar történelem közti különbségeket, amik nyilván erős hatással vannak arra is, hogyan és mivé fejlődik egy adott társadalom.

Mount Rushmore olyan, mint egy tökéletes ülőhely a multiplex mozikban (középen-középen) található, de kicsit közelebb a vászonhoz, ezért pont útba esett. Bár lehet, hogy az útba esett erős kifejezés, mert mindennel együtt így majdnem 200 mérföldnyi kitérőt kellett tennem szinte végig szakadó esőben, hogy kipipáljak valamit, amiről tudtam, hogy semmi szükségem sincs rá. Elmentem, megnéztem, kicsit csalódott voltam, mert azt hittem, hogy nagyobb lesz, pedig hatalmas volt. Izgalmas a története, és elég jó a múzeum. Nem sajnálom, hogy megnéztem, de ha nincs arra dolgod, nyugodtan hagyd ki! Ha mégis elmész, tuti ne vegyél ott hamburgert a világ legdrágább és legszarabb hamburgeréből.

Útközben megálltam Sturgisban, a szomszéd városban, ahol sajnos pont egy nappal késtem le a világ legnagyobb Harley-Davidson találkozóját. Idén is több mint 500.000 résztvevője volt, szóval garantáltan a legsúlyosabb paraszt programok között lehetett volna válogatni.

Az volt a tervem, hogy széttrollkodom az egész fesztivált, és hosszú videókat készítek arról, hogy benyomott Harleysokkal elemeztetem, hogy mi a baj a Hondámmal, de ez az ötlet is bekerült a soha meg nem valósuló ötletek listájára.

nagy tavak nagyon messze

Miután megnéztem ezt a hatalmas szobrot, hatamas útra keltem a Nagy Tavak felé. Ez olyan nagy út volt, hogy egyszer meg kellett útközben szállnom Sioux Fallsban. Itt semmi nincs, leszámítva, hogy félúton találtam egy olcsó Airbnb-t, ahonnan reggel sikerült kizárni magam, miközben mezítláb kötözgettem fel a motorra a cuccomat.

Egy elég lepukkant trailer park volt, és a szomszédok sem nagyon voltak otthon, kivéve a szemben lakó széttetovált mexikói drogdílert. A telefonom is a házban hagytam, ezért őt kértem meg, hogy a telefonjáról vagy a tabletjéről had lépjek be a gmailembe, mert akkor vissza tudom keresni a mailjeim között a számzár kódját.

Először elhajtott a picsába és megkérdezte, hogy ha be akarok jutni, miért nem török be? Gondolom a következő negyed órában az ablakból nézte, ahogy töketlenül rohangálok, végül megsajnált, kihozta a lakótársa tabletjét és mondta, hogy lehet netezni. A tablet persze nem volt fenn a wifin. Megkérdeztem a jelszót, mosolyogva jött a válasz: Dirtyslut

A google nem hagyott belépni, mert új eszközről jelentkeztem be, ezért küldött egy konfirmáló SMS-t a telefonomra, amit bent hagytam a házban. Végül addig nyomkodtam az ajtón a számzárat, amíg sikerült azt a homályos emlékképet bepötyögnöm, amitől elfordult a kilincs.

cifranyomor

Amire ezzel megvoltam, el is kezdett megint szakadni, tehát ideje volt elindulni Minneapolisba. Minneapolis nem a világ közepe, de én még mindig olyan messze voltam, hogy kénytelen voltam beiktatni egy megállót, de legalább nem siettem. Azt olvastam, hogy Minneapolis nagyon jó hangulatú város, és ez a valóságban sincs máshogy.

Megint Airbnb-n sikerült szállást találni, de ez valójában egy illegális hostel volt, ahol egy csomó elég lefingott, de nagyon kedves figura lakott együtt. Nem is turisták voltak, hanem főleg a fiatal amerikai munkásosztály tagjai.

A tulaj nagyon jó arc volt. Vele és két barátjával pörögtem két napig, ami főleg esti elfoglaltságot jelentett, mert napközben a múzeumokat túrtam, és élveztem, hogy hosszú idő óta először nem szuperkisvárosokban és a semmi közepén vagyok, hanem egy rendes városban, rendes felhőkarcolók között. A pár combosabb múzeumot és görbe estét leszámítva itt sincs túl sok látnivaló. A belváros tipikus amerikai döglött nagyváros, ahol igazából semmi sincs, csak irodaházak.

Önmaguk fontosságától eltelt, energetikusan lépkedő, öltönyös és kosztümös majmok és majomlányok rohangálnak, de mivel igazából nem keresnek annyira jól, mint ahogy kinéznek, nem ülnek be a környék éttermeibe, hanem a kilométeres foodtruck soron eszik mindenki. Ilyet legalább eddig még tényleg nem láttam, és eszembe sem jutott volna, hogy ilyen van, de ez a kép a cifranyomor tökéletes definíciója.

Már karnyújtásnyira volt úticélom, Chicago, amikor rájöttem, hogy egy egynapos kitérővel elugorhatok Milwaukee-ba megnézni a Harley Davidson Múzeumot, de erről majd írok egy külön posztot. Folyt. köv.

Ha érdekel a napi friss, kövess: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/