Felébredtünk Isztambulban és elkezdtük azt csinálni, amit a turista Isztambulban csinál. Jöttünk-mentünk, sétáltunk, próbáltunk fejben átállni autópálya üzemmódból gyalogosba. Hét évvel ezelőtt már voltam egyszer Isztambulban, és akkor is meglepett, menyivel modernebb és kozmopolitább hely, mint amire számítottam, sőt mennyivel menőbbnek tűnik a felszínen, mint Budapest.  Isztambul háromszor nagyobb, viszont majdnem 15 millióan lakják. Kulturálisan nyilván sokkal izgalmasabb hely, hiszen az Oszmán Birodalom az egyik legnagyobb és legtovább fennálló iszlám világbirodalom, szóval van mit nézni, és elég jó atmoszférát ad ki, hogy itt találkozik Európa Ázsiával. Tökéletesen kevert hangulat uralkodik a városban. Nem mélyültünk el annyira kulturálisan, mint illet volna, de alapvetően jól akartuk érezni magunkat és végre kicsit lazítani.

A legmeglepőbb felfedezés az volt, hogy a Boszporusz tele van delfinekkel, akik össze-vissza ugrálnak a város közepén. Nem nagyon lehet jobban eltölteni egy délutánt, mint sétálgatni a tengerparton, rakit inni mindenféle helyi arccal, aki nem bírja ki, hogy ne hívjon meg, és közben nézni a delfineket a naplementében. Romantikus, mint egy giccses wc deszka.

Három napig bírtuk a kézen fogva sétálást és nézelődést. Startkőnek pont jó volt a város, de végre bele akartunk kezdeni az útba. Az első megálló Pamukkale volt, de mivel Törökország kurva nagy, hétszer nagyobb, mint Magyarország, nem olyan egyszerű elugrani valahova. Pamukkale is egy kétnapos út volt.

Az első estét Eskisehirben töltöttük, ahol tényleg semmi nincs. Biztosan van, aki akkora sznob, hogy itt is talál látnivalót, de mi nem izgultunk be annyira. Már a hotelból is nagyon nehezen tettük ki a lábunk, mert sikerült egy egészen kurva jó szállást lőnünk, és annyira örültünk a luxusnak, hogy kifejezetten nehéz volt kimászni a zuhany és a paplan alól. Tudtuk, hogy nem lesz ott semmi, ami minket érdekel, és nem is volt semmi, de megismerkedtünk Charlival - így mutatkozott be - aki nagyon szarul tudott angolul, viszont ezt tökéletes kiejtéssel és folyékonyan tolta. Egészen szürreális élmény volt, de másnap még hátra volt 380 kilométer.

Megkértük a GPS-t, ne vigyen minket autópályára, és végre megkaptuk, amiért jöttünk: úttalan utakat, elveszett kisfalvakat, hegyi kanyargósat és tó menti tépőset.

Törökországban még a leglepukkantabb kisfaluban is tele van szórva napelemmel a házak teteje, és a kisvárosok is sokkal menőbbek, mint a magyar kisvárosok.

Nem minden bogár rovar

Fülig érő szájjal repesztettünk a napon, amikor hirtelen észrevettem, hogy Lilla lemaradt. Ez viszonylag sokszor megtörténik, ilyenkor max. 1-2 percet kell várnom, és megjelenik, de most nagyon nem jött. Eléggé beparáztam, mert kb. 20 perccel ezelőtt is volt ilyen. Akkor is visszafordultam, de akkor csak félreállt pisilni, ezért biztos voltam benne, hogy valami baj van. Előtte majdnem elbaszott egy össze-vissza előző kamion szemből, pont ezért is álltam félre. Visszafordultam, és pár kilométerrel lejjebb megtaláltam Lillát az út szélén, a tankra görnyedve zokogott.

Itt most pont nem zokog

Egyrészt megnyugodtam, hogy egyben van, másrészt gondoltam, hogy baj van, mert nem szokott minden szarért sírni, összegörnyedve zokogni pedig még soha nem láttam. Nagyon befostam! Félig sikerült letámasztani a motort az út mellett, odarohantam hozzá. Eltorzult arccal csak annyit tudott mondani, hogy nagyon fáj! Megcsípte valami, de nem darázs, mert a motorozás közbeni darázscsípésen már mind túlvagyunk. Az is nagyon szar, meg kurvára fáj, de nem ennyire, ráadásul ennek alig volt nyoma. 8-10 perces fájdalmas vonaglás és egész vállra kisugárzó fájdalom után sikerült magát összeszednie. Addig persze elsuhant mellettünk egy kamion ami feldöntötte a motoromat. Halleluja, vettem új kézvédőt Isztambulban, így nem tört le a fékkar, de rig, amin a kamera volt, igen. Élt egy napot. 

Lilla összeszedte magát, és egy egészen Toszkána szerű tájban a naplementével kísérve belovagoltunk Pamukkaléba. 

Ez a havas hegy nem egy havas hegy

Pamukkale régóta előkelő helyen virít a listámon, tudtam, hogy egyszer el fogok ide jönni, és lám megtörtént, aminek meg kellett történnie.

Alapvetően két dolog van, amiért a túriszt idejön:  Az egyik a” hihetetlen, lenyűgöző természeti csoda”. Ez a természeti csoda abban nyilvánul meg, hogy a föld alól feltörő kalciumban gazdag termálvíz teraszokat, azaz kis medencéket alkotva folyik végig a hegyoldalon, de nem csak teraszokat alkot, hanem a mészkövet hófehérre festi, ezért az egész hegyoldal úgy néz ki, mint egy hatalmas hófedte síparadicsom. Másrészt az ezekben a kis teraszokban felgyülemlő vízben a naplemente fényei a szivárvány minden színében visszaverődve csillognak a romantikus hangulatú orosz turisták legnagyobb örömére.

Sajnos mostanra akkora volt a szárazság az előbb taglalt gennyes és minden nyállal átitatott rész megtekintésére nekünk nem volt lehetőségünk, pedig esküszöm, nagyon szeretem volna látni.

Azért maradt még a hegy tetején egy medence amiben lehet fürdeni a romok között

Az első defekt

Két napig pörögtünk Pamukkaléban és környékén. Romokat néztünk, fürödtünk, aztán egyik reggel elindultunk volna, de az én hátsó kerekem felnije hatalmasat csattant a kövön, amikor indulásra készen levettem a motort sztenderdről.

30 éve motorozom, és még soha nem volt defektem, de legalább nem a semmi közepén telt meg szarral a palacsinta. A házigazdánk telefonált egyet, és pár perccel később megjelent egy nagyon koszos úr egy nagyon koszos teherautón, aminek a platóján egy komplett gumis műhely lakott, de nem helyszíni ellátásban részesített, csak belém tolt egy kis oxigént, majd átgurultunk a “rendes” műhelybe, ahol szakszerű ellátásban részesítette a beteget, majd végre elindultunk Olymposba.

3 nap 3 Unesco

Tíz évvel ezelőtt volt egy tíznapos fotózásom Törökországban, akkor tök véletlenül fedeztem fel Olympost. Egy szurdok mélyén a folyóparton, fák tetejére épített, színesre festett faházakban lusta hippik laknak, és ha ez nem lenne elég, a tájba el van dobálva néhány öreg amerikai autó dekorációként, majd tovább haladva a tengerpart felé egy újabb ókori város romjai találhatóak, és ugyanitt a folyó belefolyik a tengerbe, de előtte egy kis medencében még megáll egy picit, hogy ne csak tenger, de édesvizű medence is legyen a parton. Azóta vissza akarok ide jönni, és van pár hely a világon, ahova szeretnék visszamenni, de soha nem szoktam, mert általában másodszor minden szarabb, de mivel útba esett, elmentem megint, és nem csalódtam. 

Blast from the past, ez a divat 2007 summer!

Sok minden megváltozott az elmúlt tíz évben. Mint kiderült, egy hónappal azután, hogy először ott jártam, hatalmas tűz ütött ki Kadirnál, és leégett a komplexum 85%-a. Eltakarították az amerikai autó romokat, és 2009-ben épült egy betonút a faluhoz, ami jelentősen megdobta az ide látogató turisták számát. Mindennek ellenére a hely még mindig nem vesztett semmit vonzerejéből. Elég sok láblógatós hippitanyán voltam már a világ különböző pontjain azóta is, de ez még mindig az egyik legjobb, és ami igazán különlegesé teszi, hogy öt nap alatt egyetlen egy Bob Marley számot halottam, pedig az összes ilyen hely attól lesz rögtön elbaszva, hogy folyamatos a Bob Marley terror.

Szóval van itt minden, amitől egy hely jó lehet, és ha unod a romokat meg a tengerpartot, akkor a világ egyik legjobb szerpentinjén motorozhatsz egyik Ókori romtól a másikig. Mi kicsit búvárkodtunk, elmentünk pár vízeséshez, megnéztük Myrát, és Chimerát, ami egy hegy, ahonnan folyamatosan jön a metán gáz a föld alól, és ezért évszázadok óta égnek a kövek, amiken a bunkó turisták elkezdenek kolbászt sütni, de erről most inkább ne beszéljünk.

Öt napig lógattuk a lábunk a hippi paradicsomban, irtó jó volt, és külön jól esett, hogy nem kellett csalódnom a helyben, pedig a tíz évvel ezelőtti romantikája már sokat kopott, de még így is egy nagyon különleges hely.

Útközben azért egyszer még szétzuhant a kormánycsapágy, de egy ilyet már csukott szemmel és kis telefonos segítséggel egy órán belül megoldok.

Sajnos minden jó véget ér egyszer, ezért elindultunk az újabb jó felé vezető úton Kappadókia felé. 

Hús

Útközben megálltunk Konyában, ami egy kulturálisan nagyon izgalmas, erősen muszlim város, de engem már egyáltalán nem érdekelt a kultúra. Jó ez a hippi rohadás is, de már öreg vagyok meg igényes. Egy rendes hotelt akartam tiszta ággyal, és húst enni, mert őt napja vega voltam, és nem zavar ha nincs hús, de minden jobb, ha van.

 elbúcsúztunk a tengertől

Sajnos időközben betiltották a booking.com-ot Törökországban. Mi valamiért eddig tudtuk használni, de mostanra elfogyott a török internetből a booking. 

Ettől függetlenül találtunk egy elég olcsó, ám szintén kurva jó kis hotelt, ahol meghúztuk magunkat. Amikor begurultunk a parkolóba, akkor láttam, hogy a hotel aljában egy steak house van. Igazán utálom azokat a parasztokat, akiknek a jó gasztronómia egyenlő a jó steakkel, de ezen a ponton úgy döntöttem, hogy be sem nézünk a városba csak lemegyünk az étterembe, és húst fogok enni. Majd holnap folytatjuk!