A vágyak szárnyakat adnak, a bürokraták pedig szögeket vernek a lábadba kalapáccsal, és azon dolgoznak, hogy amit kitaláltál, az akkora szopás legyen, amekkora csak lehetséges

Ez egy tipikusan unalmas, okoskodós utazós poszt lesz, jobban teszed, ha el sem olvasod!

Amikor elkezdesz egy ilyen utat tervezgetni, próbálsz csak jó dolgokkal foglalkozni, amik érdekelnek. A kisagyad végében egy fiók mélyén persze ott hever a gondolat hullazsákkal letakarva, hogy mindenféle papírokra és vízumra lesz szükséged, de mint minden rosszat, én is próbáltam ezeket másra bízni vagy a legvégére hagyni.

Vízum kell egy csomó helyre, ezt tudtam, de, hogy a motorra ki kell váltani a Carnet du Passage nevű papírt, csak felkészülés közben derült ki. 

Először nyilván csak felületesen kaptam el az infót valami fórumon, nem is foglalkoztam vele, de amint elkezdtem utána nézni, fájdalmas volt látni, hogy ez nem egy legrosszabb esetben pár száz eurós papír. Ez lényegében a motor útlevele, ami garantálja, hogy nem fogod sok pénzért eladni olyan országokban, ahol az embereknek kevés pénze van. Maga a papír pár száz euró, de letétbe kell helyezni a motor értékének 100-150-200 vagy 300%-át. Ez sok mindentől függ. 

Magyarországon természetesen nem lehet kiváltani. Angliában horror áron adják. Németországban szintén. Szlovákiában tűrhető, Szerbiában szarért-húgyért vesztegetik, de csak szerbeknek adják ki.

Megkértem egy ex-újvidéki barátnőmet, aki beszél szerbül, hogy telefonálja körbe az összes helyi autóklubbot, könyörögjön, alkudozzon, fenyegetőzzön, de oldjuk meg valahogy, mert ott 700 euró lenne a letét a gépre, ami játékpénz az összes többi lehetőséghez képest.

Könyörgött, alkudozott, fenyegetőzött, én meg elmentem a bús picsába.

Elkezdtem fórumokat bújni, és mindenhova telefonálni, ki tud nekem segítsen előállítani ezt a varázslatos dokumentumot. Végül eljutottam Mr. Scmidt-hez, alias Schmidt Péter, aki abban az időben éppen Iránban autókázott feleségével és két kicsiny gyermekével.

Ő tudott végre segíteni! Volt nexusa a szlovák autóklubban (nekem vissza sem írtak) és 200 euró + 2000 euró kaucióért cserébe kezemben volt a varázspapír.

Hónapokig vágytam rá!

Lusta csel

Mivel egész nyáron össze-vissza dolgoztam külföldön, és különben is gyűlölöm az ügyintézést, úgy gondoltam, az iráni és pakisztáni vízum megszerzésével járó flash-t szívesen átadom másnak. Kérvényeztem egy második útlevelet, amit jól meg is kaptam, odaadtam egy irodának, akik azt mondták, majd mindent jól elintéznek, és mentem dolgomra. Közben kértek tőlem ezt-azt, én küldtem nekik ezt-azt, és nyugodtan vártam, hogy zsebembe vándoroljon a cselesen megszerzett második útlevél, tele színes pecsétekkel. Egy hónappal később hívtak, nem sikerült.

Mindez én vagyok, mindent neked adok

Tapasztalt olvasóban felmerül a kérdés: miért olyan bonyolult ez?

Azért, mert Iránban már van visa on arrival is a reptéren, de ha motorral mész, az kicsit megbonyolítja a dolgokat, ráadásul én nem 15 napot szeretnék maradni, hanem egy hónapot. Kocsival is sima ügy, de motorral impossible mission. Nem mondhatod meg, hogy motorral mész, mert nem kapsz vízumot.

Az időkapu valóság

Pakisztánba is simán adnak turista vízumot 15 napra, de  30 nap már bonyolult ügy.

Mind a kettőt nehezíti az időkapu. 90 napos idő intervallumban lehet felhasználni a rád szabott 30 napot, de a 90 nap a vízum kiadásától számított napon kezd el ketyegni, de olyat természetesen nem lehet csinálni, hogy augusztusban azt mondod, kérek egy vízumot októberre. 

Ilyen állat nincs! Miért nincs? Mert az a beszűkült agyú nyomorult az üveg fal mögött, aki a neonfényben ezeket  kis színes cetliket ragasztja az útleveledbe, hogy aztán azokat a dátumokat cirkalmasan, kézzel beleírja, egyszerűen képtelen nem betartani a szabályokat, pedig mint tudjuk, a szabályok jelentős része semmire sem jó, csak áthatolhatatlan kurvapajzs az idiótáknak.

Az iráni követségen kétszer dobták vissza a vízumkérelmemet. Először túl sötétnek találták az igazolványképemet. Másodszor túl kócos volt a hajam. Ilyet utoljára gimnáziumban hallottam nyomorult pedagógusoktól. Harmadszor úgy megfésülködtem, mint az egyetemen, amikor már nyolcadszorra kellett visszamennem a matek szigorlatra. Lenyaltam a hajam mint valami lakáj, és remegő kézzel beadtam a papírokat. Behívtak beszélgetni. Mondtam, hogy emeletes busszal megyek Jerevánból, meg a kultúra, meg a kis faszom, mondták ok. Lesz vízum! Az óra augusztus 30-tól ketyeg. Innen számítva van kilencven napon, hogy eltöltsek harmincat Iránban, de az útlevelem nem vihetem el addig sehova.

Kezit csókolom!

A pakisztáni követségen sajtóvízummal próbálkoztam. Azt a tippet kaptam, hogy nagyon segítőkészek, és sajtó vízumot szívesen adnak. Először sajtóigazolványt kellett szereznem a Műoszból, ami meglepően gyorsan ment. Felhívtam őket telefonon, vázoltam a problémát, vették az adást, és pár nappal később már kezemben is volt a nemzetközi sajtóigazolványom. Közben a Totalcarban is mindenki ott segített ahol tudott. Kaptam onnan is egy sajtóigazolványt és a föszerkesztő is írt egy szép fejléces színes-szagos levelet arról, hogy én megyek, ők pedig hagyják nekem. 4-5 személyes látogatás és kb. 15 telefon és 20 email után belementek, hogy adnak egy vízumot, ami csak novemberben kezd el ketyegni, de nem akartak sajtóvízumot adni (amit leszarok), és nem akartak 15 napnál hosszabb tartózkodási engedélyt adni (amit nem szarok le). Mondták, csak akkor ha, van meghívom, amit a kinti hivatal hivatalos pecsétje tesz hivatalossá és a rendőrfőnök és a jegyző aláírása…

Pont elkezdtem írni egy barátomnak, hogy írjon a pakisztáni barátjának, hogy menjen el a jegyzőhöz és hívjon meg, meg minden, de miközben ezt a mailt írtam, hívtak a pakisztáni követségről, hogy a konzul asszony meggondolta magát, kapok egy harminc napos vízumot.

Shanti Shanti this is India

Állat, már csak indiai vízumot kell csináltatnom, és tudtam, hogy az sétagalopp lesz. Kis nehezítés volt ugyan hogy fél évre kértem érvényességet és multiply entry opciót is hozzácsaptam az igénylistámhoz, de többször voltam már legális munkavállalói vízummal az országban, nem lehet gond.

Lehet gond!

-Nem repülővel jön?
-Nem!
-Mivel jön?
-Motorral
-Nem hiszem!
-Pedig…
-Hol fog lakni?
-Nem tudom, valahol.

Ezen a ponton éreztem, hogy most jól fog jönni a sajtóigazolvány és a főszerkesztői levél. Előkaptam mindent, elmondtam, hogy két útlevelem van, és az indiai vízumot a “jó” útlevelembe szeretném kapni, míg az iráni és a pakisztáni vízumot a “rosszba” kértem, amit majd a seggembe dugok ha például az Egyesült Államokba megyek.

Kis hitetlenkedés és győzködés után azt mondta az ember, hogy ha bemutatom a rossz útlevelem az iráni és pakisztáni vízummal, akkor ő ad nekem egy jó indiai vízumot, pont úgy, ahogy kértem. 

Logan futása

30-án berohantam az iráni követségre reggel 9-re a az útlevelemért. Két és fél órát ültem, és néztem a TV-ben egy iráni actvity show-t iráni celebekkel, amire végre oda adták az útlevelem, de így lekéstem a pakisztáni követségen a konzult, aki emiatt csak másnap adott nekem vízumot, ami miatt egy nappal később jutottam be az indiai követségre 11.30-ra, de a követség 12-kor zár. Mondtam itt vagyok! Mondták szuper, de mindenről kell fénymásolat, és szeretnének a főszerkesztő személyiéről egy másolatot. Erre van fél órám. Nem mintha a követségen nem lenne fénymásoló, de szerették volna, ha én ezt valahol máshol intézem. Motorra fel 1-2-3-4-5, 100-120-140. Copy Károlyba be, vissza ugyan így. Nesztek bazmeg, itt vannak a drága xeroxok, főszerkesztői igazolvány másolat nincs! Nyaral, nem veszi fel, szarik a fejemre, szarik a fejetekre, mindenre szarik!

Hmmmm. Ok-ok, no problem - mondta a  srác, és azt is mondta, hogy jöjjek vissza 6-án. Mondtam, hogy az nem jó, mert 5-én indulok. Mondta, hogy jó akkor jöjjek vissza 4-én.

Közben intéztem még nemzetközi jogsit, oltásokat, levizsgáztattam az össze-vissza átalakított motort, és bejegyeztettem egy színváltoztatást, de ezt már tényleg nem írom meg, mert annyra unalmas lenne, hogy az a nyomorult, aki elolvassa, még megölné magát. 

Papírok zsebben indulok!