OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Kerüld ki az ökröt, csókold meg az aszfalt

Kerüld ki az ökröt, csókold meg az aszfalt

Gázolás, taknyolás és csipetnyi lincshangulat

2018. május 27.

img_1375.jpgBurmából egyenesen Goára repültem. Hajnalban érkeztem, kicsit heverésztem, majd elkezdtem előkészíteni a menekülést!

Elő a Lóval!

Másnap elég sok elintéznivalóm volt. Egyrészt elő kellett ásni a lovat, ami megint majdnem két hónapot állt letakarva a Dream Hostel hátsó kertjében, ami most valójában építési terület. Itt épülnek az új bungalók. Indiában mindig minden magától nagyon szaros lesz, de az építkezés kicsit segített fokozni a helyzetet. Szerencsére a motor le volt takarva, és már azelőtt is koszos volt.  Előrángattuk, leszedtük a ponyvát és harmadik gombnyomásra beindult. Tök jó, igazából erre számítottam!

31961723_1614296995354169_8069355221098168320_o.jpg

Véget ért egy álom

Nagy nehezen sikerült elhagynom a Dreams Hostelt. Első nap nem mentem túl messzire, úgy éreztem, 3-4 óra motorozás az indiai dugóban pont elég lesz a visszaszokáshoz. Gokarna megint egy teljesen más India arcát mutatta. Megvan benne ugyanaz a relaxációs hangulat, mint Goában, de nincs mellette turista pörgés. Alapvetően az egész város a helyiekre van méretezve helyi igények szerint, és nem arra épül minden, hogy meg kell sarcolni az ostoba, betépett fehérembert.

Újabb két napot hédereltem és olvasgattam. Alapvetően nem csináltam semmit. Körbelátogattam az összes helyi beachet, Om, Paradise, Kudle, Half Moon. Élveztem, hogy sokszor én vagyok az egyetlen ember a terepen. Belefutottam pár papucsos endurózásba, de ahogy errefele mondják: Shanti! Shanti!

Végeztem egy kis karbantartást a motoron, és meglepve tapasztaltam, hogy a lánc és a fogaskerekek is szinte makulátlan állapotban vannak annak ellenére, hogy több mint 18.000 kilométert futottak. Asszem tényleg sokat számít, hogy max. 600 kilométerenként nekiálltam láncot pucolni és olajozni.

Az arab tenger királynője

Kerala nagyon előkelő helyet foglalt el a listámon. Nem csak az elképesztő mennyiségű és milyenségű zöld miatt, de amiatt is, hogy különböző városokat mindenféle csatornarendszerek kötnek össze.

img_1523.jpgAz első megállóm Kochiba vezetett, ami a régió fővárosa. Önmagában Kochi annyira nem izgalmas. Lehet örülni a gyarmati hangulatban felhúzott belvárosnak. Portugálok, hollandok és természetesen az angolok, mind erősen rajta hagyták az ujjlenyomatukat a történelmi belvároson, ami ettől természetesen tök jól néz ki, de egy napnál több látnivalót azért nem kínál. Viszont fél napnyi útra van a várostól Kodanad, ahol egy nagyon híres elefánt-menedékhely is található.

Itt megint meggyőződtem róla, hogy mennyire lehangolóak az ilyen helyek. Láncbavert, lekötözött elefántok álldogálnak a turisták előtt, de reggelente elviszik őket fürdeni, ami nem csak jól néz ki, de láthatóan az állatok is élvezik. Én is élveztem, de azért TILTSÁK BE!!!

Innen már csak egy köpésre van India legnagyobb vízesése, az Athirapally vízesés, ami egyrészt nagy, másrészt mivel Indiában van, elképesztő mennyiségű turistával kell megbirkózni a látványért.

Még egy napot döglöttem Kochiban, mert el akartam intézni az olajcserét, ami igazából a világ legegyszerűbb dolga, de 10w40 szintetikus olajat találni Indiában nem olyan egyszerű. Végül nagy nehezen sikerült. Olajszűrőt hoztam magammal, abból pedig külön kis könyvet fogok írni, hogyan kell hostel- és hotelszobákban légszűrőt diszkréten elmosni benzinben, és hogyan olajozz légszűrőt észrevétlenül fekete nejlonzacskóban.

Az olajcserét általában megcsinálom magamnak, de mivel Indiában 50 rúpiát kért érte a szerelősrác, ami kb 200 forint, nem volt szívem összeszarozni magam. Inkább adtam neki 100 rúpiát, így igazi win-win szituációt ünnepeltünk mind a ketten. Csak a rend kedvéért megjegyzem, hogy az órában ekkor volt 65.369 kilométer. Az olajcserét 66.000-nél kellett volna megejteni, de mivel teljesen hibátlanul dorombol a ló és kicsit sem eszi az olajat, plusz több mint húsz éves, úgy döntöttem mostantól az olajcsere intervallumot leszállítom hatezer kilométerről ötezerre.

találkozás a valósággal

Nincs bakancslistám, de ha lenne, akkor a Keralában hajózás és hajón alvás, az mindenképpen előkelő helyet foglalt volna el rajta. Kochiban kihagytam, mert 7000 rúpiát kértek az egyéjszakás programért. Gondoltam majd Allappyben megoldom okosban. Sajnos nagyon okos nem tudtam lenni. Alleppyben már sikerült 5000 rúpiára lealkudni ezt a programot, de az egész nem úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Úgy képzeltem, hogy reggel kihajózunk és megyünk egy hatalmas kört egészen másnap estig, közben a hajón alszom, és bejárjuk a csatornarendszert.

img_1583.jpg

Ehhez képest a valóságba ez úgy néz ki, hogy reggel kihajóztok, délutánig mentek, majd a hajó lehorgonyzik, éjszaka a tavon, és másnap reggel huss picsába!

img_1553.jpg

B opció: egy másfél órás sétahajókázás 1500 rúpiáért.

Ennél jobb ötletnek tűnt befizetni a helyi járatra Alleppy és Kollam között. Ez mindössze 400 rúpia, és bejárja szinte az egész csatornarendszert. Az út nyolc óra hosszú, Kollamból pedig három óra alatt vissza lehet menni busszal Alleppybe 60 rúpiáért.

Közben összehaverkodtam a kapitánnyal, aki egy nagyon jó fej 27 éves srác volt. Azt mondta, hogy tök jól választottam, mert ez a backwaters legszebb része. Ezenfelül kicsit beleláttam az indiai hétköznapok egy másik szeletébe.

Egy folyami hajó kapitánya Indiában havi 80.000 rúpiát keres. A beosztása szerint 4 napot dolgozik, majd 4 napot pihen. Ha azt nézem, hogy a magyar minimálbér 2018-ban 138.000 forint, és ezért jó eséllyel heti 5-6 napot széthajtod maga valami nagyon szar állásban, akkor fel-le hajózgatni a csatornákon havi nyolcvanért Indiában egészen király életnek tűnik!

img_1567.jpg

Gyűlölök indiában vezetni

Elég volt a keleti partból és a beachekből, úgyhogy elindultam a nyugati part felé. India néha nagyon nehéz tud lenni. Nem először vagyok, és eddig szinte minden alkalommal eljött az a pont, amikor csak egy dologra vágytam: végre elhúzni innen! Most megint elértem ezt a pontot. Belefáradtam az érthetetlen akadályokba és az amúgy szórakoztató indiai hülyeségekbe, de egyszerűen gyűlölök ebben az országban vezetni. Minden nap többször is megközelít a halál, és ez most nem egy költői túlzás. Egyszerűen tényleg mindenki úgy vezet, mint az állat. Én is, de én figyelek, viszont itt az emberek egyszerűen csak mennek. Az erősebb kutya baszik! Tényleg nagyon sok helyen vezettem már, nagyon sok olyan helyen, ami európai mércével mérve már bőven az elmebaj kategóriába sorolható, de sehol nem éreztem, hogy ez szar lenne. Indiában szar. Nagyon szar! Nem csak azért, mert nincsenek szabályok és az előzékenységet hírből sem ismerik, hanem mert mindehhez elképesztően sokan vannak az utakon, és bármikor, bármi, bárhonnan jöhet.

Minden nap volt 3-4-5 eset, amikor villogva, dudálva jön szembe velem a sávomban egy kamion, és menekülnöm kellett az út szélére, vagy valaki egyszerűen elém hajtott a semmiből. Ha nem ez van, akkor tuti, hogy valami elképesztő dugóban állsz a 35-40 fokban, és szép lassan elpárologsz.

a nagy durranás

Ebben az állapotban indultam el az ország belseje felé. Először Munnarban álltam meg, ahol kezdetét vette a feloldozás. Elkezdett apadni a forgalom, elképesztő tájakon, teaültetvények között vitt az utam a hegyekben, és végre megszűnt a rohasztó meleg. Lassan araszoltam, mert a napi kb 3-400 kilométerek még így is 6-7 órákat vettek igénybe, de már nem volt az egész olyan fájdalmas.

img_1657.jpg

Maduraiból elidultam az utolsó etapra a keleti part felé Pondicherrybe. Iszonyú jó minőségű sima utak, szinte nulla forgalom. December óta először sikerült 100km/h felett húzni a gázt. Éppen hetven-nyolcvanas tempóban mentem a tök üres úton, amikor a semmiből egy öregasszony egyszer csak elém hajtott egy ökröt.

Az egész baromi gyorsan történt, hirtelen ott volt! Beletapostam a fékbe, és a következő pillanatban már a levegőben voltam. Furcsa módon itt minden nagyon lelassult. Tudtam, hogy mindjárt becsapódok. A jobb oldalamra érkeztem, éreztem ahogy a fényképezőgépem beleáll az oldalamba és a bukóm nekicsapódik az aszfaltnak. Rögtön arra gondoltam, hogy eddig nem is olyan szar. Még azt hiszem kettőt pördültem. Már nem aggódtam, és az jutott eszembe, hogy biztos akkor a motor is rendben van!

20180518_124634-01_jpeg.jpgHanuman már nem mosolyog!

Azonnal felálltam és az első dolog, amit megláttam a földön, az telefonom volt, amit GPS-nek használtam. Felvettem, nem volt összetörve. Odamentem a motorhoz. A letört index még jobban letört és kicsit elhajlott az első sárvédő, de alapvetően minden rendben volt. Eddigre megállt mellettem egy másik csávó motorral, és segített felemelni a motorom.

20180518_100028-01_jpeg.jpgdivatos

A jobb oldali táskám teljesen szétszakadt, A felső táskán is lett pár lyuk.  A bukómról lejött a napellenző, és lemostam Hanuman arcáról is a mosolyt. A nadrágom és a farmeringem darabokra foszlott, és a jobb könyököm és az oldalam eléggé szétment. A fényképezőgépem kuka! A jobb térdem is nagyot kaphatott, de azt csak onnan tudom, hogy kicsit elszakadt rajta a térdvédő. Igazából az egészet csak ezért csináltam, hogy leteszteljem az Asesso térdvédőket. Elég jól működtek! (x) A munkavédelmis kesztyűk is viszonylag jól vizsgáztak. Mind a kettő kiszakadt, a bal kezemen sajogtak az ujjaim, és a jobb középső ujjam is csúnyán felszakadt, de alapvetően egyben voltam.

20180518_100246-01_jpeg.jpg

Szépen összeszedtem mindent, már csak az actioncamet kerestem, ami a bukómon volt és elrepült valahova, amikor arra lettem figyelmes, hogy 15-20 indiai férfi áll körülöttem, az öregasszony üvöltözik és rám mutogat, a férfiak pedig egymással üvöltöznek és közben rám mutogatnak. Eszembe jutottak az indiai lincselős történetek, éreztem, hogy kezd meleg lenni a helyzet. Egy idősebb férfi odalépett hozzám és jelezte, hogy most azonnal menjek! Rájöttem, hogy most azonnal menni is kell! Good bye actioncam!

20180518_100144-01_jpeg.jpg

Gyorsan elhúztam a csíkot. Pár kilométerrel később félreálltam  az út szélén egy ház előtt. Kértem vizet, kimostam a sebeimet, és akkor jöttem rá, hogy a motor valószínűleg nekicsúszhatott az ökörnek, mert a jobb szélén csúszott végig, de a bal oldalán is voltak sérülések. Én a baleset után nem láttam az ökröt, az biztos, hogy odébb sétált, persze lehet, hogy megsérült, de nem volt olyan a szituáció, amit én ott normálisan tudtam volna rendezni.

Láttam már Indiában tíz évvel ezelőtt, hogy hogy intéz el hat helyi arc egy turistát - egyébként tök igazuk volt - és nekem erre most egyáltalán nem volt érkezésem.

Kimostam a sebeket alkoholos kézfertőtlenítővel, ami jobban fájt, mint eddig életemben bármi. Motoroztam még négy órát, elértem Pondicherryt.

goa_pondy.jpg

32 éve motorozom, ez volt az első komoly taknyolásom. Örültem, hogy túl vagyok rajta. A napokban már láttam ezt jönni, és egyébként is már rég járt ez nekem! Nagyon jókedvűen, nagyon szakadtan, nagyon koszosan és kicsit véresen becsekkoltam egy hotelba. Lezuhanyoztam és rájöttem, hogy sokkal több mindenem fáj, mint amit eddig érzékeltem, és tudtam, hogy másnap még jobban fog fájni mindenem.

Le kellett vonnom a tanulságot, hogy a H&M-es farmering akármilyen jól néz ki, sajnos nem nyújt kellő védelmet. Tavaly is egy ugyanilyen ingben taknyoltam Marokkóban, és akkor is szarrá szakadt, most konkrétan cafatokban lógott rajtam.

Egy előnye volt annak, hogy nem a dzsekim volt rajtam: az a drága kabát most teljesen tönkrement volna!
Nem tudja valaki, hol árulnak még ilyen farmeringet?

Ha érdekel a napi friss, akkor keress facebookon: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr6513964670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.