OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Nem kell mindig kaviár! De!

Nem kell mindig kaviár! De!

2018. május 12.

Három napig hevertünk egy resortban, mint a nyugdíjasok, de beikszeltem a negyediket, szóval olyan gyorsan közelít a nyugdíj, mint a hétfő hajnali Shinkansen Osaka és Tokyo között.

img_0970.jpgEz a vonat kicsit lasabb volt. 200km 13 óra alatt

Helló Turiszt, hol vagytok?!

Ngapali Beach Burma válasza a világra. Ez lesz az a hely, amiből már olyan sok van mindenhol máshol ezen a bolygón, ahol süt a nap és van tenger. Klasszikus tengerparti üdülőfalu, de mivel Burma minimum húsz évvel a világ mögött kullog, ezért még mindig nem késő idejönni, hogy megtudd, milyen lehetett Délkelet-Ázsia 20-30 éve.

img_0601.jpgBeach bar 

Szpoiler: Kurva jó! Persze a nagy hotelláncok már lefoglalták a tengerparton a jobb részeket, de két luxus resort között még simán elfér egy faviskó, amiben meghúzza magát a helyi halászcsalád.

img_0626.jpgNem kell LSD, jön minden magától

Ottjártunkkor a mi holetünkben rajtunk kívül csak egy nagyon bizarr, mindig részeg kínai hármas, és az erősen leszbika külsejű angol pár próbálta benépesíteni a tengerpartot, sikertelenül. Néha el-el sétált valaki a helyi erő képviseletében, de ha nem számítom a partra kihúzott halászhajóból kialakított hotelbárt, a parton nem volt semmi, csak homok és pálmafák.

img_0657.jpg

Ha nem tartozol a sötét parasztoknak abba a típusába, akik “nem szeretem a tengeri herkentyűket” válasz után ostoba mosollyal az arcukon nem képesek semmi mást enni a steaken kívül, akkor meglepően olcsón, meglepően sokféle tengeri herkentyűt tömhetsz magadba.

Nem kell LSD, jön minden magától

Menni nincs hova a környéken, és nem is érdemes. A hotelban azt mondták, hogy tudunk bérelni elektromos biciklit óránként 4000 kyatért, ami egészen ötcsillagos ár volt, ezért arrébb is mentünk pár kocsmával, ahol végül sikerült szereznünk egy robogót napi tíz rugóért (kb. 2000 Ft), de rájöttünk, hogy nem akarunk itt csinálni semmit abban a pár napban, amíg itt vagyunk, és szigorúan tartottuk magunkat az elveinkhez.

egycsillagos valóság

Hamar véget értek a nyugdíjas mézeshetek, az időnk erősen fogyni kezdett, és bekövetkezett, amit már az elején sejtettünk. 28 nap alatt nem fogunk tudni megnézni mindent, amit terveztünk. Arra jutottunk, hogy Maruk-U-t fogjuk kihagyni a Hsipaw környéki dzsungel túra javára. Gondoltuk, odarepülünk, de azt nem, hogy fejenként 300 dollárt akarnak rólunk lecsapolni egy repjegyért, ami sehol nem olcsó, de Burmában ennyi pénzből 2 hétig simán elpörögsz, szóval a busz mellett döntöttünk.
ngapali-phyu.jpgTudtuk, hogy szar lesz, de azt nem, hogy ennyire, arra pedig végképp nem számítottunk, hogy nem kettő, hanem három napig fog tartani, amíg odaérünk.

Az első 11 órás etap még viszonylag vidám volt Ngapali és Pyay között. Az éjszakát tökéletes nagyszülő-hangulatban töltöttük a legkedvesebb pyayi idős házaspár moteljében, de a másnapi 14 órás adag kikezdte a türelmünket. Tudjuk, mire kell számítani egy ázsiai buszos utazáson, de nem mindegy, hogy busz vagy kisbusz. Nekünk a kisbusz jutott végig, ami klasszisokkal szarabb megoldás.

Az ok, hogy bárhol megállunk, bárkit felveszünk, de amikor a sofőr még a kocsi gumiztatását is útközben intézi és majdnem egy órát ülsz a napon egy üvöltő aggregátor mellett a gumisnál valahol a semmi közepén, akkor az élet elkezd zongorázni az idegeiddel, és nem a Clydermanos futamokat játszva. Azt, hogy miért kell 450 kilométeren 4x megállni tankolni, soha nem fogom megtudni, de valószínűleg valamilyen nagyon tudományosan magas szinten művelt fillérbaszás lehet az oka.

ohyu-mand.jpgIgen, jogosan most biztos többen is felteszik a kérdést, hogy mit keresünk egy buszon egy motoros túra kellős közepén? A válasz nagyon egyszerű: Burmába csak vezetett túra keretein belül lehet bejutni. Ez egyrészt viszonylag drága, másrészt nem akarok senkit követni, oda és akkor akarok menni, amikor akarok. Terveztük, hogy bérlünk motort még az elején, és azzal nyomjuk le az egészet, de különböző régiók, különböző módon vannak lezárva a turisták elől. Van, ahova bemehetsz, van, ahova egyáltalán nem. Van, ahova csak busszal, stb.

Mr. Bike és a többiek.

Hsipaw-ban tudtuk, kit kell keresnünk a túra miatt. Mr Bike-ra volt szükségünk, aki egy kétlábon járó legenda. Régen csak szájhagyomány útján terjedt a hírneve, de manapság már könnyű megtalálni az irodáját Mr. Food és Mr. Wok szomszédságában + fent van Facebookon és tele van az összes fórum a nevével, szóval web.2. az öreg.

img_0693.jpg

Facebookon már előre egyeztettünk, hogy mikor érkezünk és lesz-e az adott időpontban túra. Éppen kicsit háborúztak a gerillák a környéken, és elvileg minden túra le volt tiltva, de Mr. Bike megnyugtatott minket, hogy a tiltás ellenére is megtartja a túrát, és nincs okunk aggódni. Szerencsére annyira off season volt, hogy könnyen sikerült jó időben, jó helyre kerülni. Délután aludtunk egy nagyot, és másnap indultunk is a dzsungelba.

img_0832.jpg

Több Gerilla, mint Gorilla.

A túra három napos, és nagyon melegen ajánlom! Az első nap nem volt annyira izgalmas, alapvetően hegynek föl meneteltünk, és a tájtól sem állt el a lélegzetem, csak néha, de szuper volt az egész. Az éjszakát az erdő közepén töltöttük egy fára épített  faházban. 

A kaját kísérőink és a porterek közösen főzték, és messze az egyik legjobb vacsora volt, amit Burmában ettünk. A kaja nagy részét útközben szedték össze az erdőben. Sok gomba, stb. Az ágyainkat nyitott tenyér méretű pókokkal osztottuk meg, de mondták, hogy ne féljünk, mert itt nincsenek mérges pókok, cserébe viszont az összes kígyó halálos, szóval azokkal ne pettingeljünk, ha lehet!

Egész éjszaka szakadt az eső és fújt a szél, ami az egész házat rázta a fával együtt, de ennél hangulatosabban nem lehet eltölteni egy éjszakát a dzsungelben. A második napon végig lefelé mentünk, ami jól hangzik, de valójában sokkal fárasztóbb. Délutánra konkrétan járni sem tudtunk, olyan izomlázunk lett, és ez így is maradt a következő két napon.

img_0835.jpg

Körülöttünk a táj viszont radikálisan megváltozott. Igazi dzsungel hangulat vett körül minket. Pálmaerdők és hihetetlen bambusz erdők váltogatták egymást folyton, néha patakokkal és folyókkal övezve. Az éjszakát pedig a Myitinge-folyó szélén megint bambuszkunyhókban töltöttük. A második éjszakára az átélt kalandok és a töménytelen mennyiségű rizspálinka eléggé összehozott minket a túravezetőnkkel ahhoz, hogy végre megpróbáljunk releváns információkat szerezni a burmai helyzettel kapcsolatban.

img_0884.jpg

Fake News

Vezetőnk Yanmay huszon éves friss diplomás filozófia szakos arc volt, tehát nem lehet mondani, hogy valami elveszett, sötét alak információira támaszkodva próbáltuk volna meg kirakni a nagy képet. Állítása szerint a folyamatos polgárháborús hangulat és fel-felbukkanó villongások okai a következők:

Minden kisebbség autonóm Burmában. Vannak saját törvényeik és saját hadseregük, amit arra használnak, hogy elfoglaljanak területeket a szomszéd törzsektől, mert több területre több támogatást adnak. Állítása szerint az embereket ez egyáltalán nem érdekli, ez csak a különböző féllegális hadseregek játéka. Példának azt hozta fel, hogy most is éppen együtt ülünk két shan, egy palang és palang-shang mix arccal a tűz körül. Ők mindig együtt dolgoznak, és peace, love and happyness van. Kérdeztem, hogy jó, de akkor mi a helyzet a rohingyákkal?

rohingya.jpgtipikus Fake news szituáció:( (fotó AP)

Erre az volt a válasz, hogy a rohingyáktól azért félnek, mert muszlimok, és ha őket is ugyanazokkal a jogokkal ruháznák fel, akkor ellenőrizhetetlenül kezdenék el az országba importálni az iszlamistákat és pont ugyanaz történne, mint a Fülöp-szigeteken. Mondtam, hogy ok, ezt elfogadom, de mi van a népirtással, faluk felgyújtásával, gyermekek kínzásával és nők megerőszakolásával, de szerinte ez csak fake news, ez nem történik valójában. Szerintem ha Burmából Bangladesbe akarsz menekülni, akkor sokkal rosszabb már nem lehet!

A harmadik nap egészen parádésra sikeredett! Hatalmasra fújt traktorgumi belsőkön leereszkedtünk a folyón. Az út első fele elképesztően idilli volt, de a második felébe a folyó bal partját már nem a növényzet uralta, hanem egy hatalmas útépítés, amire azért van szükség, mert duzzasztani fogják a folyót. Jó, hogy sikerült ide eljutni még mielőtt itt is mindent szétbasznak.

Tök szomorú volt az egész, de ami ennél is szomorúbb volt, hogy másnap visszamentünk Mandalayba Burma leghíresebb vonatjáratával. Ez a 200 kilométeres szakasz alig fájt 13 órába, de megérte megismerkedni a burmai vasúttal, végre van, ami még a MÁV-nál is szarabb!

Másnap még kicsit vakaróztunk Mandalayban, aztán Lilla hazarepült Budapestre, én pedig visszamentem Indiába, hogy folytassam a motorozást!

Ha ennél is többet akarsz tudni Burmáról, akkor olvasd el az előző bejegyzéseket, vagy nézd meg ezt az enyémnél sokkal objektívebb, tematikus Burma blogot http://varazslatosmianmar.blog.hu/

Ha érdekel a napi friss, akkor keress facebookon: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr6913897012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.