OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Fél év motoron

Fél év motoron

Mindig egyedül, de soha nem magányosan

2018. április 07.

Igazából már több, mint fél éve úton vagyok, de mivel beletörtem a nagy menetelésbe decemberben egy gyors hazarándulással, és pár melót is lenyomtam közben Európában erre-arra, nettóban most adta ki az első fél év.

img_3209.jpgHegyi Karabah (2017)

Sokan kérdezték, hogy miért csinálom ezt az egészet?

Mire jó ez nekem?

Ez valami útkeresés, menekülés vagy olyan spirituális izé-e?

Miben változtatott meg az út?

A gyors válaszom ezekre a kérdésekre igen egyszerű:
Azért csinálom, mert kedvem van hozzá, semmilyen útkeresés és spirituális izé nem mozgat a felszín alatt, és kurvára nem változtam meg!

Az utazáshoz való hozzáállásom egyáltalán nem változott. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elmúlt tíz évben nagyjából minden évben sikerült 3-4-5 hónapot úton lennem valahol, valamiért, ezért elég kiforrott elképzelésekkel és elvárásokkal vágtam neki ennek az útnak is, és a számításaim nagyjából be is jöttek. Azt tudtam, hogy a világ alapvetően mindenhol tele van nagyon kedves, érdeklődő és segítőkész emberekkel, egy percig nem gondoltam, hogy bárhol is valós veszély leselkedik rám. Persze az ember lehet peches és kerülhet bajba, de akik bajba jutnak általában nem ebből a csoportból kerülnek ki, hanem olyan emberek, akik rosszul reagálnak, rosszul viselkednek, egyszerűen nincs meg bennük, vagy nem elég finom bennük az a készség, hogy mikor, meddig lehet elmenni.

img_4917.jpgAz ilyen arcoknak például ugyanolyan könnyű rosszat mondani, mint jót és hamar lefagy az arcukról a mosoly. (Beludzsisztán, Pakisztán)

Fehér bunkónak lenni a világban nem nehéz, és én is nyilván össze szoktam hozni, de nem mindegy, hogy viccesen hülye fehér bunkó vagy, vagy egy arrogáns, paraszt, fehér bunkó. Ha a második kategóriába kerülsz, bizony könnyen utolér a baj, ami bármilyen formában jöhet. A korrupt rendőrön vagy a részeg helyi arcon keresztül, a köcsög taxisig sokféle állatot kell tudni kezelni, és csak rajtad múlik, mennyire vagy jó idomár.

Persze lehet balszerencséd, és kirabolhatnak akárhol, de az kicsit rajtad is múlik, hogy csak a telefonod veszik el, vagy elveszik a telefonod és még egy kést is beléd vágnak, mert okos voltál!

Miért egyedül?

Ezt én is megkérdeztem egyszer egy utitársamtól tíz éve Indiában. Ő akkor már hat éve volt úton egyedül, és sommásan csak ennyit válaszolt: “I’m always alone, but never by myself”, azaz mindig egyedül vagyok, de soha nem vagyok magányos.

_mg_9999.jpgDan, aki sosincs egyedül Chai Massalát iszik (Chennai 2007)

Én általában egyedül utazom, és ennek több oka van:

Oda megyek, ahova akarok, amikor akarok, nem kell alkalmazkodnom senkihez, ráadásul nincs az a jóbarát, akivel hónapokon keresztül el lehet viselni egymást.

Szerintem egy, vagy max. két hónap belefér, de nem szeretném, ha évtizedes barátságaim arra mennének rá, hogy folyton mást akarok csinálni, máshol akarok lenni, stb. Egy ideig toleráns vagy, aztán frusztrált, aztán bunkó!  Az utazás intenzív együttlét, és mindenkinek mások a preferenciái.

Én kurvára hisztis vagyok, de egyedül nincs kinek hisztizni, így nekem is és másoknak is jobb! Ha egyedül vagyok nem hisztizek, hogy kényelmetlen vagy fázom a 16 órás buszúton, csak zenét hallgatok, olvasok és nyugtázom a helyzetet. Ha random útitársakkal vagyok elröhögünk a kellemetlenségeken. Ha valaki közel állóval vagyok, akkor egy hisztis picsává változom, akinek folyton van valami baja, és mindenki kurvára utálja a hisztis picsákat, akiknek folyton valami bajuk van!

img_3066.jpgEz egyedül sokkal nagyobb flash volt, mint társaságban (Goris Örményorszég)

Alapvetően nem félek a magánytól, sőt, szoktam szeretni és élvezni is, de néha a magányosság a legszarabb útközben. Nem maga a magány, ami lenyom egy hatalmas sallert az ember egójára, hanem a szar szituációk, amiket magányosan kell megélni.

Amikor már négy napja motoroztam Iránban a sivatagban, ahol semmi nem történt, leszámítva, hogy nagyon fájt a vállam, mert egyszer félig kiugrott, és a táj sem volt izgalmas, és egyedül voltam a sivatagban a semmiben, és minden nap az egyik lehangoló szarfészekből a másik lehangoló szarfészekbe érkeztem, akkor nagyon magányosnak éreztem magam.

Ez persze egy elég extrém szituáció, és ha lett volna társaságom, hülyére tudtam volna röhögni magam, de 2018 van, és a sivatag közepén is hasít a net, szóval bárkivel tudok beszélni két mondatot, nem kell egyedül a sarokban sírnom. Ettől függetlenül ilyenkor felteszi magának az ember a kérdést: mi a faszt csinálok én itt, és miért?!

Menekülj hostelbe

Öreg vagyok, lusta és elkényeztetett, de tudom, hogy ha nem akarom egyedül vakargatni a pöcsömet egy hotelszobában, akkor hostelba kell mennem.

Régen mindig furcsán nézegettem a hostelekben a furcsa öreg csávókat, és nem értettem, miért bénáznak ilyen helyeken? Én még nem lettem furcsa, öreg csávó (remélem), de a hostelekben alapvetően 10-20 évvel fiatalabb arcok nyomják. Én sem feltétlen megyek hostelba, ha a csajommal kettesben utazunk, de pár hét után olyankor is felüdülés tud lenni megismerni egy pár idegen arcot, és elmenni bulizni ahelyett, hogy kettesben vacsorázunk.

A lényeg, hogy ha nagyon egyedül érzem magam, becsekkolok egy hostelbe és nagyjából tíz perc után van kivel beszélni. A probléma csak az, hogy egy cinikus szemét állat vagyok, és már nagyon elkezdtem unni a mindenféle utazós sztorikat. Nem érdekel ki, meddig utazik, hol volt eddig, hova megy. Kicsit az is idegesít, hogy ők 20-25 évesek, én meg már nem, de irigynek lenni nem szép dolog, és ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy ők ennyi idősen egy irodában fognak rohadni, én meg most éppen itt tolom. Hahaha!

img_4765.jpgEz szar hely volt, egyedül is voltam, de az izgalom faktor mindenért kárpótolt. (Taftan, Pakisztán, rendőrfőnök irodája)

Sokszor egyáltalán nem zavar, hogy undoritó helyeken, sok hangos és néha idegesítő emberrel lakom együtt. Az sokkal jobban nyomaszt, hogy az olcsó, szar hostelek sokszor nagyon ocsmányak - főleg itt Indiában - és nekem elképesztően nagy igényem van a szép tárgyak és bútorok között létezésre. Akkor szoktam rájönni, mennyire hiányzik útközben az életemből a mindennapi esztétikum, amikor sikerül tényleg szép helyet találni, vagy van valami ismerős, akinél lehet csövezni. Nem a kényelem hiányzik, hanem az önmagáért való szépség, és ez az igazi luxus, nem a réz kilincs!

Ami változott

A kajálás soha nem jelentett gondot. Bárhol, bármikor, bármit megettem, és mindig kifejezetten élveztem. Soha nem figyelek, nem mosok mindig kezet, nem parázom ezen a témakörön. Néha befigyel egy-egy gyomorrontás, de nagyjából 200-ból egyszer leszek szarul, az is mindig elmúlik egy húzósabb nap alatt, tehát kockáztatni jó biznisz.

Sajnos, mikor most januárban visszamentem Indiába, sikerült egy jó minőségű influenzát importálnom az országba, amit nem kémcsőben, hanem az immunrendszeremben csempésztem be. Ez azzal járt, hogy több mint egy hétig feküdtem nagyon betegen egy lepukkant, olcsó hostel egyik ágyán. Nem bírtam indiai kaját enni, és mivel nem volt erőm járni sem, egy hétig chipsen, fagyin és csokin éltem, mert csak ezek az ételek voltak fűszermentesek a szemben levő boltban.

img_0249.jpgBajnokok reggelije. (valahol Törökországban)

Érdekes módon nem ezeket utáltam meg, pedig chipset soha, és fagyit is csak néha eszem, hanem az indiai ételektől ment el a gusztusom. Továbbra sincs semmi bajom az indiai kajával, de ha lehet, hogy megpróbálok valami európai jellegű dolgot enni.

Lassan kezd minden visszatérni a normális kerékvágásba, de még nem vagyok olyan, mint régen.

Motorozás túlmatekolva

Minden utazásom alatt sokat motoztam, ezért is esett most a választás a motorra. Igazi motorosok ilyenkor csak legyintenek, hogy elmenni valahova, bérelni egy robogót és egy-két hétig papucsban és pólóban húzni a gázt nem igazi motorozás, de egyrészt leszarom, mit gondolnak az igazi motorosok, másrészt pedig, de az! És kuss!

Másfél évig olvastam blogokat, könyveket és mindenféle szakirodalmat arról, hogyan csináljak végig egy ilyen utat motorral. Annak ellenére kezdtem el készülni, hogy addigra már szinte mindenfelé motoroztam mindenféle motorokon és pontosan tudtam, hogy semmi nem kell ehhez az egészhez, csak egy kényelmes motor és meleg ruha hideg ellen, meg egy okostelefon, hogy legyen zene és térkép. Minden más csak felesleges sallang!

img_7922.jpgVissza a gyökerekhez! Igazából így a legjobb motorozni! (Srí Lanka, Kandy)

Bár messze nem borítottam magamra egy teljes Touratech katalógust, még így is az az érzésem, hogy az egészet túlterveztem és csomó felesleges dolgot hoztam magammal. Amikor elindultam, úgy éreztem, hogy a világon a legjobb dolog egy motoron menni bele a tájba és semmi mást nem csinálni.

Mostanra egy kicsit meguntam a motorozást. Néha felülnék egy rohadt buszra, egy széthulló vonatra, vagy valami hajóra. Ha nem szuperizgalmas a táj, akkor a motor már inkább csak egy eszköz, pedig sokáig kábítószerként tekintettem rá, és erősen függő voltam.

Még több narkó

Mielőtt elindultam, teljes válságban voltam munkaügyileg, pedig nekem a munka legalább olyan drog volt, mint a motorozás. Nem az volt a baj, hogy nincs, mert volt, sőt néha több is, mint kellett volna, de egyáltalán nem élveztem, csak a röhejes oldalát láttam, és tökéletesen fásultan álltam bele produkciókba. Egészen félelmetes érzés volt ennyire kiégve lenni. Nehéz feldolgozni, hogy az, ami éveken keresztül lekötötte szinte minden energiámat, egyszerűen érdektelenné válik.

Januárban dolgoztam először 5 hónap után, és rájöttem, hogy megint szeretem csinálni, érdekel és mozgat ez az egész. Működött a rehab, elkezdett hiányozni a cucc, ezért elkezdtem megint nyomni. Nem, ez nem azt jelenti, hogy most akkor itt befejezem a motorozást, mert erről szó sem lehet! Eddig is úgy dolgoztam, hogy küldtek egy repjegyet, odamentem, megcsináltam, csak rájöttem, hogy nem kell eldöntenem, hogy motorozok vagy dolgozok, mert akik a jegyet küldik, azoknak kb. pont mindegy, hogy hova küldik.

Fél év alatt összeállt a kép, és az ilyen cikkeket a digitális, nomád picsák mindig valamilyen vaskos idézettel szokták zárni, ami az ő kis mottójuk. Én sajnos nem vagyok digitális, nomád picsa, ezért csak egy Európa Kiadó dalszöveg jutott eszembe: "Sok jóból jó sokat" Akit pedig érdekel a világ minden bölcsessége, az hallgassa meg ezt a Flash számot, úgyis mindjárt menni kell szavazni!

Ha érdekel a napi friss, akkor keress facebookon: https://www.facebook.com/Othrn/

Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1

Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr713811516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.