Három napig hevertünk egy resortban, mint a nyugdíjasok, de beikszeltem a negyediket, szóval olyan gyorsan közelít a nyugdíj, mint a hétfő hajnali Shinkansen Osaka és Tokyo között.

Ez a vonat kicsit lasabb volt. 200km 13 óra alatt

Helló Turiszt, hol vagytok?!

Ngapali Beach Burma válasza a világra. Ez lesz az a hely, amiből már olyan sok van mindenhol máshol ezen a bolygón, ahol süt a nap és van tenger. Klasszikus tengerparti üdülőfalu, de mivel Burma minimum húsz évvel a világ mögött kullog, ezért még mindig nem késő idejönni, hogy megtudd, milyen lehetett Délkelet-Ázsia 20-30 éve.

Beach bar 

Szpoiler: Kurva jó! Persze a nagy hotelláncok már lefoglalták a tengerparton a jobb részeket, de két luxus resort között még simán elfér egy faviskó, amiben meghúzza magát a helyi halászcsalád.

Nem kell LSD, jön minden magától

Ottjártunkkor a mi holetünkben rajtunk kívül csak egy nagyon bizarr, mindig részeg kínai hármas, és az erősen leszbika külsejű angol pár próbálta benépesíteni a tengerpartot, sikertelenül. Néha el-el sétált valaki a helyi erő képviseletében, de ha nem számítom a partra kihúzott halászhajóból kialakított hotelbárt, a parton nem volt semmi, csak homok és pálmafák.

Ha nem tartozol a sötét parasztoknak abba a típusába, akik “nem szeretem a tengeri herkentyűket” válasz után ostoba mosollyal az arcukon nem képesek semmi mást enni a steaken kívül, akkor meglepően olcsón, meglepően sokféle tengeri herkentyűt tömhetsz magadba.

Nem kell LSD, jön minden magától

Menni nincs hova a környéken, és nem is érdemes. A hotelban azt mondták, hogy tudunk bérelni elektromos biciklit óránként 4000 kyatért, ami egészen ötcsillagos ár volt, ezért arrébb is mentünk pár kocsmával, ahol végül sikerült szereznünk egy robogót napi tíz rugóért (kb. 2000 Ft), de rájöttünk, hogy nem akarunk itt csinálni semmit abban a pár napban, amíg itt vagyunk, és szigorúan tartottuk magunkat az elveinkhez.

egycsillagos valóság

Hamar véget értek a nyugdíjas mézeshetek, az időnk erősen fogyni kezdett, és bekövetkezett, amit már az elején sejtettünk. 28 nap alatt nem fogunk tudni megnézni mindent, amit terveztünk. Arra jutottunk, hogy Maruk-U-t fogjuk kihagyni a Hsipaw környéki dzsungel túra javára. Gondoltuk, odarepülünk, de azt nem, hogy fejenként 300 dollárt akarnak rólunk lecsapolni egy repjegyért, ami sehol nem olcsó, de Burmában ennyi pénzből 2 hétig simán elpörögsz, szóval a busz mellett döntöttünk.
Tudtuk, hogy szar lesz, de azt nem, hogy ennyire, arra pedig végképp nem számítottunk, hogy nem kettő, hanem három napig fog tartani, amíg odaérünk.

Az első 11 órás etap még viszonylag vidám volt Ngapali és Pyay között. Az éjszakát tökéletes nagyszülő-hangulatban töltöttük a legkedvesebb pyayi idős házaspár moteljében, de a másnapi 14 órás adag kikezdte a türelmünket. Tudjuk, mire kell számítani egy ázsiai buszos utazáson, de nem mindegy, hogy busz vagy kisbusz. Nekünk a kisbusz jutott végig, ami klasszisokkal szarabb megoldás.

Az ok, hogy bárhol megállunk, bárkit felveszünk, de amikor a sofőr még a kocsi gumiztatását is útközben intézi és majdnem egy órát ülsz a napon egy üvöltő aggregátor mellett a gumisnál valahol a semmi közepén, akkor az élet elkezd zongorázni az idegeiddel, és nem a Clydermanos futamokat játszva. Azt, hogy miért kell 450 kilométeren 4x megállni tankolni, soha nem fogom megtudni, de valószínűleg valamilyen nagyon tudományosan magas szinten művelt fillérbaszás lehet az oka.

Igen, jogosan most biztos többen is felteszik a kérdést, hogy mit keresünk egy buszon egy motoros túra kellős közepén? A válasz nagyon egyszerű: Burmába csak vezetett túra keretein belül lehet bejutni. Ez egyrészt viszonylag drága, másrészt nem akarok senkit követni, oda és akkor akarok menni, amikor akarok. Terveztük, hogy bérlünk motort még az elején, és azzal nyomjuk le az egészet, de különböző régiók, különböző módon vannak lezárva a turisták elől. Van, ahova bemehetsz, van, ahova egyáltalán nem. Van, ahova csak busszal, stb.

Mr. Bike és a többiek.

Hsipaw-ban tudtuk, kit kell keresnünk a túra miatt. Mr Bike-ra volt szükségünk, aki egy kétlábon járó legenda. Régen csak szájhagyomány útján terjedt a hírneve, de manapság már könnyű megtalálni az irodáját Mr. Food és Mr. Wok szomszédságában + fent van Facebookon és tele van az összes fórum a nevével, szóval web.2. az öreg.

Facebookon már előre egyeztettünk, hogy mikor érkezünk és lesz-e az adott időpontban túra. Éppen kicsit háborúztak a gerillák a környéken, és elvileg minden túra le volt tiltva, de Mr. Bike megnyugtatott minket, hogy a tiltás ellenére is megtartja a túrát, és nincs okunk aggódni. Szerencsére annyira off season volt, hogy könnyen sikerült jó időben, jó helyre kerülni. Délután aludtunk egy nagyot, és másnap indultunk is a dzsungelba.

Több Gerilla, mint Gorilla.

A túra három napos, és nagyon melegen ajánlom! Az első nap nem volt annyira izgalmas, alapvetően hegynek föl meneteltünk, és a tájtól sem állt el a lélegzetem, csak néha, de szuper volt az egész. Az éjszakát az erdő közepén töltöttük egy fára épített  faházban. 

A kaját kísérőink és a porterek közösen főzték, és messze az egyik legjobb vacsora volt, amit Burmában ettünk. A kaja nagy részét útközben szedték össze az erdőben. Sok gomba, stb. Az ágyainkat nyitott tenyér méretű pókokkal osztottuk meg, de mondták, hogy ne féljünk, mert itt nincsenek mérges pókok, cserébe viszont az összes kígyó halálos, szóval azokkal ne pettingeljünk, ha lehet!

Egész éjszaka szakadt az eső és fújt a szél, ami az egész házat rázta a fával együtt, de ennél hangulatosabban nem lehet eltölteni egy éjszakát a dzsungelben. A második napon végig lefelé mentünk, ami jól hangzik, de valójában sokkal fárasztóbb. Délutánra konkrétan járni sem tudtunk, olyan izomlázunk lett, és ez így is maradt a következő két napon.

Körülöttünk a táj viszont radikálisan megváltozott. Igazi dzsungel hangulat vett körül minket. Pálmaerdők és hihetetlen bambusz erdők váltogatták egymást folyton, néha patakokkal és folyókkal övezve. Az éjszakát pedig a Myitinge-folyó szélén megint bambuszkunyhókban töltöttük. A második éjszakára az átélt kalandok és a töménytelen mennyiségű rizspálinka eléggé összehozott minket a túravezetőnkkel ahhoz, hogy végre megpróbáljunk releváns információkat szerezni a burmai helyzettel kapcsolatban.

A harmadik nap egészen parádésra sikeredett! Hatalmasra fújt traktorgumi belsőkön leereszkedtünk a folyón. Az út első fele elképesztően idilli volt, de a második felébe a folyó bal partját már nem a növényzet uralta, hanem egy hatalmas útépítés, amire azért van szükség, mert duzzasztani fogják a folyót. Jó, hogy sikerült ide eljutni még mielőtt itt is mindent szétbasznak.

Tök szomorú volt az egész, de ami ennél is szomorúbb volt, hogy másnap visszamentünk Mandalayba Burma leghíresebb vonatjáratával. Ez a 200 kilométeres szakasz alig fájt 13 órába, de megérte megismerkedni a burmai vasúttal, végre van, ami még a MÁV-nál is szarabb!

Ha ennél is többet akarsz tudni Burmáról, akkor olvasd el az előző bejegyzéseket, vagy nézd meg ezt az enyémnél sokkal objektívebb, tematikus Burma blogot http://varazslatosmianmar.blog.hu/

Ha érdekel a napi friss, akkor keress facebookon: https://www.facebook.com/Othrn/
Ha nem szeretsz olvasni: https://www.youtube.com/channel/UCBPlwjAXybPL4fqbrmpMALg/videos?disable_polymer=1
Ha nincs idő semmire: https://www.instagram.com/ontherunontherun/