OnTheRunRTW@gmail.com

on:the:run

Haskázás, taknyolás, gányolás, megkezdődött a kaland!
d_Tanger-Chefchauen-Fez

Haskázás, taknyolás, gányolás, megkezdődött a kaland!

bedőltél pedig nem is kanyarodunk.

2017. augusztus 03.

img_4834.jpg

Kioperáltuk a hajóból a motort és amint kigurultunk jött valami civil fószer egy karszalaggal a kezén, és elkérte az útlevelet, majd valami pecsétről, helyesebben annak hiányáról kezdett magyarázni, de a kollégája kisegített minket, berántott az irodába, és míg engem hellyel kínált, de a csajomat nem, megoldódott a pecsét-para. Ebből az apró, de nem elhanyagolható gesztusból már tudtuk is, hogy megérkeztünk, tudjuk hol a nő helye – a férfi mellett állva.  

Még két pecsét és két hivatalos papír kitöltésével és kb. egy órával később sikerült kigurulni a kikötőből, és megindulni az autópályán a belváros felé. Eufórikus érzés volt tudni, hogy végre, valóban megérkeztünk, és valami elkezdődik. Izgatottak voltunk mint egy csoport gimnazista, aki bekapták ez első tripjüket, és tudják, hogy most valami komoly dolog következik.

img_4406.jpg

Egy sarokkal arrébb találtunk egy másik olcsó hotelt egy igazi békebeli, lepattant, art deco maradványt. Ha Rejtőt olvasol, pont ilyenek jelennek meg a szemed előtt – instant love, be is költöztünk. Minden gyönyörűen mállott, mint egy francia művészfilm díszletei, lassú halálra ítélve mumifikálódott a XX. század eleji francia esztétika és a marokkói vendéglátóipar.

Berohantunk a belvárosba, megkajáltunk és láttunk egy kocsmát, ami a muszlim országokban elég ritka madár, ezért beültünk egy sörre. Lehet, hogy Tangerben nincs betiltva az alkohol, de ilyen sötét lyukakban nagyon elvetemült alkoholistának kell lenni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Kicsit furán néztek ránk, főleg a csajomra, és nagyon hamar levettük, hogy ebben a kocsmában rajta kívül minden nő kurva. Megittuk a sört és bedőltünk az ágyba, szép álmokat Afrika!

img_4411.jpg

Másnap a nevezetességek megnézése közé beiktattunk pár lehetetlen programot mint pl.: gumicső beszerzése benzin leszíváshoz, valamint egy rendes Marokkó autóstérkép is kellett a buliba. A gumicső könnyen ment, rendes autóstérképet nem találtunk, csak rendetlent, de GPS mellé elmegy.

Belesétáltunk a klasszikus lehúzásba. Fiatal srác mellénk szegődött, és elkezdett idegenvezetni. Elég jó fej volt, jókat is mondott, majd elküldött a kurva anyám halál faszára, mikor pont csak a tizedét fizettem ki annak, mint amit kért, és még ez is duplája volt, annak mint terveztem.

Megtanultuk a leckét, mindenkit azonnal lepattintok, akármilyen helyes. Akárhol vagyok, egy esélyt mindig adok ezeknek az arcoknak az első két napban. Annyira soha nem fáj amivel lenyúlnak, de egy gyors betekintést ad a helyi néplélekbe, és megmutatja, mettől-meddig menjek, hogyan viszonyuljak, stb. Ez általában megér nekem 1000-1500 forintnyi helyi valutát.

img_4491.jpg

Tangerből Tetouan érintésével Chefchaoune-be mentünk, ami egy nagyon szép és borzasztóan kedves hangulatú kisváros a hegyekben. Úgy néz ki az egész, mint egy gyerekkönyv illusztrációja. Apró sikátorai és az épületei is mind kékre vannak festve, az emberek nagy része is kék ruhákat hord. Kedves középkor az egész település. Persze itt is folyton jöttek az arcok, hogy így meg úgy, de lekoptattuk őket, mire ők a sértő paranoia szót kiabálták utánunk, mi meg leszartuk.

img_4562.jpg

Nagyon szép szállást találtunk egy pár száz éves házban, természetesen itt is minden kék volt. Másnap elmentünk kirándulni és megnéztük a helyi vízesést. A túra végén odajött egy arc, és nem meglepő módon kért egy cigit. Mi nem meglepő módon adtunk neki, mire ő meglepő módon egy darabka hasist adott hálája jeléül. Nem meglepő módon mi délután jól beszívtunk, majd meglepő módon sikerül letörölni a laptopomról mind a 20 filmet, amit összeválogattam és letöltöttem az útra. Nem meglepő módon csak azért nem voltam kurva ideges, mert sokkal jobban beszívtam annál, hogy bármitől is ideges lehessek.

img_4506.jpg

Elhagytuk mesevárost és elindultunk a rettegett Fez felé. Utunk a Rif hegységen vezetett keresztül, ami Marokkó fő hasistermesztő vidéke. Itt az útszélén nem búzamezők, hanem kannabisz földek vannak, ameddig a szem ellát. Marokkó elég hipokrita hely, mint minden erősen vallásos ország. Inni lehet, de csak sötét lyukakban, ahol Allah nem látja, kábítószerezni szigorúan tilos, de a termesztés felett szemet hunynak, mert ebből él a vidéki népesség jelentős része. Próbálták őket az olajfa termesztésre átszoktatni, de azt senki nem gondolta komolyan, hogy a 6-8 gyermekes paraszt majd vár 6-8 évet mire kiprésel egy olajfából 2-3 liter olíva olajat.

Fezről még ember nem állította, hogy nem a világ segglyukainak egyike, de ezt mondták nekem Kalkuttáról is, és ott nagyon jól éreztem magam. Ha Chefchaouene a kedves középkor, akkor Fez a nem annyira kedves középkor. Már a külvárosban motorozás közben mellénk szegődött egy arc motoron, és felajánlotta, hogy elkísér minket, és megmutatja a várost, mert el fogunk tévedni. Majd nagyon megsértődött, hogy mi erre nem vagyunk vevők. Tíz perccel később vártunk Airbnb gazdánkat a megadott ponton, amikor megjelent a következő lehúzó arc. A beszélgetést most itt leadom. Sok ilyen és ehhez hasonló történt velünk abban a két napban amit Fezben töltöttünk.

 - Hello need a place? 
- No thanks! 
- C'mom don't be shy! 
- No thanks, I have a place. 
- Where is it I take you to good riad. 
- No thanks, I have place, I can find my way alone! 
- Who is your guide? 
- I don't need a guide. 
- YOU ARE BAD TOURIST, FUCK YOU! 

 img_4717.jpg

 Megint sikerült kurva jó szállást találni a medinában. Ismét egy pár száz éves riadban szálltunk meg. Gazdag emberek lakhattak itt régen, és gazdag embereké lehet most is, mert iszonyú jó ízléssel és nagyon szép anyagokból volt felújítva az egész ház. Mi voltunk az egyetlen vendégek, a fürdőszoba is úgy nézett ki, mint valami jobb wellness hotelben az Oriental Spa részleg, csak erre rá lehetett csapni a 100% Orientál pecsétet. Ha a tangeri hotel egy Rejtő Jenő könyvből bukkant elő, akkor ilyenben kamatyolhattak az 1001 Éjszaka Meséi szereplői. 6-8 méteres belmagasságú szobák, hihetetlen fafaragások és mozaikok mindenhol, mindezt 30 kemény dollárért sikerült behúzni.

Nem rossz! - csettintettünk, majd lehúztunk elveszni Medinába, ahol nagyjából huszonöt percenként zsidóztak le és küldtek el a halálba, mert nem akartam vezetőt, nem hittem el nekik, hogy a kapu arra zárva van, és nem kellett semmifajta felajánlott szolgáltatás. Imádom ezt a fajta geciskedést, de azért ilyen sűrűségben és intenzitásban már nekem is kicsit sok volt.  

Fez volt az utolsó megállónk a civilizációban és megindultunk az Atlasz-hegység felé. Igazából ezért jöttünk, nézni a tájat és döntögetni a kanyarokban. Hatalmas hegyek és fennsíkok között 4-5 órás motorozással elértük Azrout. Azrou egy teljesen jellegtelen, ronda, unalmas kisváros, ahol egy izgalmas dolog van: a közeli erdőben vadmajmok laknak. A majmok nagyon köcsög állatok, akik általában agresszívek, lopnak, karmolnak, harapnak, de ezek tök jó fejek voltak, odaültek az asztal végére, bambultak és nem csináltak semmit. Mi sem csináltunk semmit csak bambultunk, nem haraptunk, nem karmoltunk, aztán hazamentünk aludni.

innen Imilchil felé vettük az irányt, ahol szintén semmi nincs, csak szép és változatos a táj, márpedig ez egy motorostúra lényege. Bementünk mindenféle kisvárosok belvárosába, ahol a GPS levitt minket egy nagyon hosszú utcán, ahol nagyon sok lépcső van. Normális esetben ilyenkor leszántok mint az állat, de ennyi cuccal és egy utassal hamar odavertem a motor alját. Az oldalsztendert ütöttem meg, ami miatt nem lehetett többet beindítani a motort. Ott álltunk egy 120 méter hosszú, lépcsőkkel teli utca közepén 35 fokban a napon, és ez a rohadt tehén nem indult! Sejtettem mi lehet a hiba, és az oldalsztenderre mért pár jól irányzott rúgás meg is oldotta a problémát.

Pöcc-röff, ment megint minden, mint a karikacsapás, de kicsit ágyba szarás jellege lett a dolognak, mert nem lehetett lekrosszozni a motorral, szépen le kellett tolni a közel 300 kilós monstrumot a lépcsőn, amit a csajommal és négy. kb. 6-8 éves gyerek segítségével meg is oldottunk.

img_4773.jpg

Ezután kerültük az apró városok belvárosait, és a hegyi utakra koncentráltunk. Útközben érintettük Ifránt, ami Marokkó síparadicsoma. Ez egy egészen szürreális település. Sátortetős házak, menő hotelek. Tiszta Ausztria! Na jó nem, de ennél közelebb Észak-Afrikában semmi nincs Ausztriához, az biztos.

Nagyon élveztük az egészet, aztán észrevettem, hogy elszállt a hátsó fék. Ez a hiba már többször előjött, legutoljára indulás előtt kellett rendbe rakni, de a hegyekben, murvás, saras utakon, két személlyel és megpakolva... rosszabbkor nem is jöhetett volna. Változtattunk az útiterven, és úgy döntöttünk, irány Marakesh.

Ez egy 260 kilométeres kitérő, nagyjából végig terepen a hegyekben. Úgy számoltunk, két nagyon szar 8-10 órás nap alatt meg tudjuk tenni a távot óvatosan, de kb. 20 perccel később befékezett előttem egy autó, én berántottam az első féket és már csúsztunk is a kavicson be az útszéli gödörbe. Mi természetesen minden védőruha nélkül nyomtuk, hiszen kb. 40 fok van, de közepesen szar horzsolásokkal megúsztuk. A motornak sem lett semmi komoly baja, mert szerencsére van rajta bukócső, ami már nem olyan csili-vili, de ez egy bukócső dolga. Nagyon menőn nézett ki, ahogy kicsit véresen, szakadt ruhákba a nagyon szaros és karcos motoron begördültünk 3 órával és hatvan kilométerrel később az első falu lefingott motorszervizébe.

Itt nagyot néztek, szétkapták a féket és kiderült, hogy a hátsó fékbetét már a vason fog, ezért nem is fog, de legalább megtanultam, hogy a fékbetét franciául paket. Alkatrész itt nem volt, de mondták, hogy újabb ötven kilométerre innen van egy nagyobb város Beni Mellal, ott talán találunk.

img_5109.jpg

Eddigre már este hat volt, de hamarosan kiértünk egy nagyobb útra, ahol viszont feltűnt, hogy az eséstől elszállhatott valami biztosíték, mert nincs a motoron se világítás, se index, se duda. Fék is csak egy volt, sötétedett is, ezért imádkoztunk egyet Allahhoz, és toltuk mint az állat, hogy még világosban beérjünk a városba, mert a helyzet kezdett igazán parás lenni.

A város szélén becsekkoltunk ez első lehangoló hotelba, és megkérdeztem a portást, tud-e egy szerelőt. A második utca balra, mondta. Amíg a csajom zuhanyzott, elmentem a megadott címre, ami egy olyan utca volt, ahol csak autószerelő műhelyek voltak. Egyik sem nézett ki túl bizalomgerjesztően, de én sem, szóval odamentem az elsőhöz, mondtam, hogy paket finish, éléktriszité kaput! Mutogattam, mozgattam és meg is értették mit akarok. Szétkapták a féket és mondták, hogy fékpofát tudnak szerezni holnap, jöjjek vissza reggel tízre, mondtam ok.20160908_142424_1.jpg

Nekikezdtünk az elektromos hiba feltérképezésének. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy egyenként kirángatták és ütögették az összes biztosítékot és szagolgatták őket, és az egyik kellőképpen büdös volt. Nem hittem, hogy fogunk találni ilyen furcsa formájú BMW logós műanyag kiskockát, mint amelyik büdösnek találtatott, és nem is találtunk. Nézegették, kicsit tanakodtak, én pedig egyre szarabbul éreztem magam, de a lelkem mélyén tudtam, hogy vagy itt lesz a megoldás, vagy itt lesz a megoldás, mert más opció nincs. Végül az egyik szagolgató ember elrohant és hozott egy kicsit másik formájú dobozt, hajlítgatták pár percig, bekalapálták a helyére és visszajött az elektromosság. Nem teljesen, duda nincs, és csak távolsági üzemmódban megy az első lámpa, de a hely szelleméhez ez így illik. A srácok szét akarták kapni még a kapcsolókat is, de ezt inkább nem hagytam. Másnap reggel visszamentem és tényleg szereztek fékbetétet. Beraktuk a féknyeregbe, mi is nyeregbe vágtuk magunkat és elindultunk vissza a hegyekbe.

 

Technológia az úton

Ezer vackot próbálnak rásózni az emberre, ami nélkül nem érdemes élni, de van egy csomó dolog, amitől tényleg sokkal kellemesebb az utazás. Nekem több ilyen is van, ebből most kiemelnék kettőt.

Az egyik egy normális laptop. Ez nem mindenkinek fontos, de nekem igen, mert szeretem a fényképeimet utómunkázni, szoktam írni útközben, néha dolgozni is.

Szerintem a laptop legyen nagyon kicsi, könnyű, megbízható és lehessen ütni-vágni. Sok kör után egy Macbook Air mellett döntöttem. A vitába nem állnék bele, de a borzasztóan visszataszító user experience kifejezésnek itt legalább van valami valóságalapja. Az elmúlt 5 évben végighúztam magammal a gépet 7 kontinens 53 országán, és egyszer kellett újrahúzni és kb. háromszor fagyott le.

Videót nem érdemes rajta szerkeszteni, nagyobb felbontású fotókkal viszont elboldogul, csak kicsit letérdel közben. Többször leesett innen-onnan, ferde és görbe, de műszakilag teljesen stabil.

Ami viszont még a laptopnál is fontosabb, az egy jó telefon. Először egyértelműnek tűnt a választás, hogy Iphone-om lesz, de aztán pár éve androidra váltottam. Az elmúlt három évben egy Samsung Galaxy S5-öt nyüstölök. Az oprendszer stabil, csak a gyári interface külseje nem adta nekem az ívet, szerencsére ezen könnyen lehetett változtatni.

screen_shot_2017-08-03_at_16_22_56.png

Ami mindenképpen eldöntötte a vitát az Iphone-nal szemben, az a dual simkártya opció, a cserélhető akksi, a bővithető memória és hogy vízálló.

Nekem ennyi extrát kell tudjon egy telefon. Az Iphone kamerája fényévekkel jobb, de ezzel is lehet élni. Minden megoldható zsebből, és GPS-t sem kell magamnál hordanom. Ez a hatalmas előny az évek alatt most először vált bizonytalanná. Motorozás közben az olcsó kínai tokban nem kényelmes kezelni, a kijelző sem elég világos, és sokszor felforrt a napon. A telefonok nem szeretnek ötven fokos melegben napi 8-10 órát üzemelni. Két akkumulátorom is felpúposodott, de legalább könnyen lehet őket cserélni. Navigációra a tök ingyenes maps.me applikációt használom. Pontos címet keresni nem jó rajta, de legutolsó dél-amerikai hegyi ösvény is rajta van a letöltött térképen. Offline fut, mi kell még?

Nem lennék boldogtalan, ha lenne egy rendes GPS-em, de simán ki lehet bírni nélküle.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://ontherun.blog.hu/api/trackback/id/tr7612717318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.